Külföld
Kétoldalú biztonsági megállapodásról tárgyal Berlinben és Párizsban Zelenszkij
Olaf Scholz német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel is tárgyal Volodimir Zelenszkij ukrán államfő pénteken.
Meghalt Alekszej Navalnij
Meghalt a börtönben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus - közölte pénteken az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat.
A menesztett ukrán főparancsnok sokkal népszerűbb, mint utóda
A legfrissebb felmérésben részt vevő ukránok negyven százaléka fejezte ki bizalmát a fegyveres erők új főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij iránt, a múlt héten leváltott elődje, Valerij Zaluzsnij ugyanakkor továbbra is jóval nagyobb bizalmat élvez, 94 százaléknyit.
Az izraeli kormányfő ellenzi a palesztin állam elismerését
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közleményben jelentette ki, hogy "Izrael továbbra is ellenzi egy palesztin állam egyoldalú elismerését".
Március végén tartják az első tárgyalást a Trump ellen indult bűnvádi eljárásokban
Március 25-én tartják az első tárgyalást a Donald Trump volt amerikai elnök ellen indult bűnvádi eljárásokban. A bíró ezzel elutasította a volt elnöknek és ügyvédeinek kérelmét a tárgyalás elhalasztására, ami azt jelenti, hogy a Trump ellen indult négy bűnvádi eljárás közül az első tárgyalását New Yorkban tartják.
Az első ortodox keresztény országként legalizálta a melegházasságot Görögország
A görög parlament megszavazta, hogy az azonos nemű párok is köthessenek polgári házasságot, és gyermekeket is adoptálhassanak. Görögország az Európai Unió 16. tagállama, ahol legalizálták a melegházasságot.
Izrael azt állítja, hogy megölték a Hezbollah egyik parancsnokát
Az izraeli hadsereg csütörtökön megerősítette, hogy megölte a Hezbollah egyik parancsnokát egy légicsapásban libanoni területen.
Emelkedett a belgorodi támadás halálos áldozatainak száma; a halottak és sebesültek között gyerekek is vannak
Legkevesebb hat ember meghalt a nyugat-oroszországi Belgorod városában történt lövöldözés következtében. Az áldozatok között van egy négy hónapos csecsemő is. További 17 sebesültet tartanak nyilván, köztük négy gyermeket. A BBC szerint ezt a regionális egészségügyi minisztérium közölte.
Ukrajnában az avdijivkai helyzet kritikus
Az ukrán hadsereg parancsnoksága a kelet-ukrajnai Avdijivka város körüli harctérre küldte erősítésként az ukrán fegyveres erők egyik legjobbjának számító 3. független rohamdandárát.
Árvízvédelmi készültség van a Nagymihályi, a Tőketerebesi és a Malackai járásban
Árvízvédelmi készültség van érvényben a Nagymihályi járásban, a Ronyva folyó kivételével a Tőketerebesi, valamint a Malackai járásban - tájékoztatott honlapján a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet.