Külföld
A pápa már szellemi örökségének bebiztosításán dolgozik
Ferenc pápának kétoldali tüdőgyulladása van, környezetében a legrosszabbtól tartanak.
Oroszország és az Egyesült Államok az ukrajnai választások megrendezésének lehetőségéről is tárgyalt
Oroszország és az Egyesült Államok képviselői a rijádi találkozójukon az ukrajnai elnökválasztások megszervezésének lehetőségéről is tárgyaltak – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
A Hamász kész szabadon engedni az összes maradék izraeli túszt
A Hamász állítólag kész arra, hogy egyetlen cserében elengedi az összes megmaradt túszt a Gázai övezetben kötött tűzszünet második szakaszában.
Az USA segített Putyinnak véget vetni a három évnyi nyugati elszigeteltségnek – jelentette be Volodimir Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben kijelentette, hogy szeretne biztosítékokat kapni a nyugati partnereitől, amelyek lehetővé tennék a háború befejezését Oroszországgal 2025 végéig.
Peter Pellegrini szerint Macron megosztja Európát az ukrajnai béketárgyalásokban
Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezései az ukrajnai béketárgyalások kapcsán ellentmondanak annak, amit Európa a müncheni konferencián szorgalmazott – jelentette ki Komáromban Peter Pellegrini államfő.
Ukrajna: az Odessza elleni orosz támadás után a lakosság nagy része áram és víz nélkül maradt
Ukrajna és Oroszország kedden éjszaka több támadást váltott egymással. Míg a kijevi csapás következtében Szizrany városában egy olajfinomítóban tűz ütött ki, addig Moszkva Odessza kikötővárost vette célba, ahol a lakosság nagy része áram, víz és fűtés nélkül maradt.
A brazil főügyész a puccskísérletben való részvétellel vádolja Bolsonarót
A brazil főügyész hivatalosan vádat emelt Jair Bolsonaro volt brazil elnök és 33 társa ellen, hogy puccsot kíséreltek meg a 2022-es választásokon elszenvedett vereségének visszafordítása érdekében.
Macron megerősítette, hogy szerdán újabb találkozót tartanak Ukrajnáról
Emmanuel Macron francia elnök kedden megerősítette, hogy Franciaország szerdán újabb csúcstalálkozót rendez Ukrajnáról. Elmondta, hogy a találkozón európai és nem európai országok képviselői vesznek részt.
A pápának kétoldali tüdőgyulladása van
Ferenc pápának, akit kórházban kezelnek légúti fertőzés miatt, kétoldali tüdőgyulladása van. Ezt mutatták ki az újabb vizsgálatok - közölte kedden a Vatikán.
Trump utalt arra, hogy még február vége előtt találkozhat Putyinnal
Donald Trump amerikai elnök kedden utalt arra, hogy hamarosan, „valószínűleg” még február vége előtt találkozhat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.