Külföld
Pert nyert az AP a Fehér Ház ellen
Egy szövetségi bíró kedden elrendelte, hogy a Fehér Ház tegye ismét lehetővé az Associated Press (AP) hírügynökség számára azt, hogy az elnöki eseményekről tudósíthasson – ezt maga a hírügynökség közölte.
104 százalékos vámot vetett ki Trump a kínai árukra
Szerdán reggel lépett életbe a több tucat országból származó árukra kivetett amerikai vámtarifa új hulláma, amelyet Donald Trump amerikai elnök múlt héten jelentett be.
Siker nélkül értek véget a német koalíciós tárgyalások
A DPA ügynökség forrásai szerint az új német kormánykoalíció megalakításáról szóló keddi tárgyalások a késő esti órákban megoldás nélkül értek véget.
Elon Musk és Donald Trump között éleződik a feszültség
Elon Musk a hétvégén többször is megpróbálta rávenni Donald Trumpot, hogy vonja vissza a vámháborúról szóló rendeletét – erről a Washington Post számolt be, két, az amerikai elnökhöz közeli forrásra hivatkozva.
Trump ragaszkodik gázai tervéhez, ami nem hozhat megnyugvást a régióban
A rövid és törékeny tűzszünetet követően újra fellángoltak a harcok Gázában és már harmadik hete tartanak.
Zelenszkij megerősítette az ukrán erők jelenlétét az oroszországi Belgorod régióban
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn először erősítette meg, hogy az ukrán erők harci műveleteket folytatnak az Ukrajnával határos oroszországi Belgorod régióban.
Izrael újabb túszmentő megállapodáson dolgozik az Egyesült Államokkal
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő arról beszélt Washingtonban, hogy az Egyesült Államokkal közösen egy olyan megállapodáson dolgoznak, aminek révén további izraeli túszok szabadulhatnak ki.
Pánik tört ki a tőzsdéken az amerikai vámok miatt
Folytatódik a zuhanás a világ tőzsdéin az amerikai elnök intézkedései után kirobbant vámháború miatt. Ázsiában a pénzügyi válság óta nem látott esés tapasztalható a tőzsdéken, a hongkongi index például 11 százalékkal esett hétfő reggel.
Az Egyesült Államok fejlett légvédelmi rendszert telepít Izraelbe
Az Egyesült Államok átadta Izraelnek a második THAAD légvédelmi üteget, hogy megerősítse az ország védelmét az iráni fenyegetésekkel szemben.
Egy a politikában újoncnak számító orvost választott miniszterelnöknek Aleksandar Vučićc
Aleksandar Vučić szerb elnök Đuro Macut endokrinológust, egyetemi tanárt kérte fel kormányalakításra, miután a korábbi kormány márciusban megbukott.