Kormánykoalíció
A koalíció még együtt van, a stabil kormányzás egyre távolabb
Taraba leváltása után Fico ideiglenesen vezeti a tárcát, a koalíció jövője bizonytalan
Mit jelentene a Magyar Szövetségnek egy januári előrehozott választás?
Fico januári előrehozott választást lebegtetett meg, ha a Danko–Taraba viszály nem rendeződik.
A koalíciós pártok elnökei politikai megállapodást terjesztenek elő a 2027-es állami költségvetésről
A kormánykoalíció pártvezetői a következő napokban politikai megállapodást terjesztenek elő a jövő évi állami költségvetésről – közölte a szlovák kormányhivatal.
Le is váltották a környezetvédelmi minisztert, meg nem is
Fico kezdeményezte Taraba menesztését, az államfő döntése azonban még hetekig várathat magára.
Andrej Danko bekeményít, de meddig hajlandó elmenni a nemzetiek vezetője?
Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke szeptember 15-ig adott ultimátumot Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter leváltására, és azzal fenyeget, hogy a párt nélkül az aznap kezdődő parlamenti ülés meg sem nyílhat.
Ki profitálhat a kormánykoalíció népszerűségének csökkenéséből?
A nyári uborkaszezonban a látványos politikai konfliktusok elhalkulnak, a közvélemény-kutatások azonban azt jelzik, hogy a választói hangulat egyáltalán nem pihen: a Fico-koalíció egyre alacsonyabb szinten áll, a Hlas történelmi mélyponton van, a Republika pedig látványosan erősödik.
78 képviselő támogatásával bizalmat szavazott a parlament a kormánykoalíciónak
Csütörtök este 78 képviselő támogatásával bizalmat szavazott a parlament a kormánykoalíciónak. 54 képviselő nemmel szavazott.
Tibor Gašpar visszautasítja, hogy a saját javára módosította volna a törvényeket; a koalíció kiáll mellette
A teljes kormánykoalíció és a Smer képviselői is kiállnak Tibor Gašpar, a parlament alelnöke mellett – jelentette ki Ján Richter, a Smer frakcióvezetője, miután a parlamentben nem indult el a Tibor Gašpar leváltását célzó eljárás.
Ján Richter szerint a koalíció működik, a törvényjavaslatok elhalasztása nem jelent válságot
Ján Richter, a Smer parlamenti frakcióvezetője kijelentette, hogy a kormánykoalíció működik és nem él át válságot, még akkor sem, ha a parlamentben ismételten el kell halasztaniuk egyes törvényjavaslatok tárgyalását.
Az SNS nem ért egyet az üdülési utalványok megszüntetésével
A párt szerint a gazdaság növekedését célzó elképzelések kaotikusak és nem rendszerszintűek .