Izrael

Ugrásra készen áll az izraeli hadsereg
Az izraeli hadsereg a politikusok parancsára vár a szárazföldi hadművelet megkezdéséhez - közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője hétfőn.

Nagy támadás helyett a terroristák állásait célozta Izrael Gázában
Az éjjel néhány támadást végrehajtott az izraeli hadsereg a gázai övezetben szárazföldön is - írja a Reuters.

222 túszt tartanak fogságban Gázában az izraeli hadsereg szerint
Tovább nőtt azoknak az embereknek a száma, akikről az izraeli hadsereg most már tudja, hogy valószínűleg életben vannak és Gázában tartja őket túszként fogságban a Hamász.

Izrael és Palesztina mellett kiálló tüntetéseken is ezrek vettek részt világszerte
Berlinben és Londonban is ezrek gyűltek össze az Izraelt támogató megmozdulásokon, míg másutt, például Kuala Lumpurban és Szarajevóban Palesztina mellett tüntettek.

Izrael védelmi minisztere szerint a Gázai övezetre mért támadások akár három hónapig is elhúzódhatnak
Izrael az éjszaka folyamán ismét több tucat, a Hamász központjaként megjelölt célpontra mért rakétatámadást, ezzel összefüggésben pedig Joáv Galant, izrael védelmi minisztere azt mondta, a Gázai övezetben tartott katonai hadművelet akár három hónapig is elhúzódhat.

Izrael nélkül tárgyalnak a békéről a Kairói Béke Csúcstalálkozón
A közel-keleti békefolyamat felújítására szólítottak fel szombaton a Kairói Béke Csúcstalálkozón az arab országok, egyúttal elítélték a Gázai övezet izraeli bombázását.

Újabb izraeli csapás a Hamász ellen
Az izraeli légierő újra csapásokat mért a Hamász iszlamista terrorszervezetre a Gázai övezetben - közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szombaton.

ENSZ menekültügyi főbiztosa: Katasztrófához vezet, ha szárazföldi hadműveletbe kezd Izrael
Az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint katasztrófa várható, ha elindul az izraeli sereg szárazföldi hadművelete. „Állíthatom, hogy bármilyen további eszkaláció vagy csak az eddigi műveletek folytatása egyszerűen katasztrofális lesz a gázai lakosság számára” - kongatta meg a vészharangokat Tokióban Filippo Grandi.

Milyen jelentőséggel bír Biden és Sunak izraeli látogatása?
A közel-keleti konfliktus várhatóan eszkalálódik. Izrael továbbra is blokkolja a víz, a gáz és a benzin szállítását a Gázai övezetbe. A brit miniszterelnök "legsötétebb óraként" hivatkozott a Hamász támadására.

Légicsapás rongált meg egy görög ortodox templomot Gázában
A Hamász által ellenőrzött belügyi és nemzetbiztonsági minisztérium csütörtökön közölte, hogy egy izraeli légicsapás következtében összeomlott az egyik görög ortodox templomhoz tartozó épület Gáza város központjában, az épületben menedéket kereső emberek közül sokan megsérültek, az áldozatok számát illetően eltérőek az információk.