Interjú
Szülés, ahogy az apák látják
Ahogy fontos az is, hogy az anyák érzései teret kapjanak, úgy egyre nagyobb szükség van arra is, hogy azoknak az apáknak is teret adjunk, akik mindent megtesznek a családjukért, sokszor szembeszállva régi elvekkel, mintákkal.
Nyomokban építészetet is tartalmaz
Ezt írta az Élet és Irodalom hasábjain megjelent publicisztikájában Torma Tamás építészetkritikus a Velencei Biennálén szerzett benyomásai alapján.
Visszatér az El Nino
El niňo és La niňa - avagy a kisfiú és a kislány. Két egymást időszakosan követő globális éghajlati jelenség, amelyek közül a kisfiú a brutálisabb.
Pozitív fegyelmezés a gyakorlatban
Kiss-Csala Alexandra Emma pszichológus számos kérdéssel találkozik terápiái során. Hiába a rengeteg pszichológiai kisokos, a bőség zavarában könnyen el lehet veszni szülőként.
Nyári lábápolás – tanácsok szakembertől
Két lábbal a földön, nyáron sokszor lábbeli nélkül.
Ingyen elérhető menstruációs eszközöket az iskolákba!
Kovács Kitty nevével a jövőben még lehet sokat fogunk találkozni. A fiatal lány ugyanis 2 másik diáktársával együtt olyan kezdeményezésbe fogott, amely még mindig tabunak és ritkának számít itt nálunk Szlovákiában.
Neumann János a tudomány látnoka
Százhúsz éve született a látnoki képességű tudós és sokoldalú matematikus, Neumann János. Az ember a jövőből, ahogy a róla szól legújabb életrajz címében is szerepel.
Cirill atya érsekújvári kálváriája
Hiába a felháborodás és tiltakozás, az érsekújvári magyar hívek nagy bánatára 22 év papi szolgálat után távozni kényszerül a városból Kovalcsik Zoltán Cirill atya szentendrei ferences pap, miután a szlovák ferences rendtartomány visszavonta lelkipásztori megbízását.
A kis dunai háború
Már magyarul is olvasható Pavol Rankov új regénye.
Megnövekedett árak, elmaradt támogatás – nehéz helyzetbe kerültek a Pressburg-sorozat és a Hancsovszky-dokumentumfilm alkotói
A koronavírusjárvány és a háború nyomán megemelkedett árak a filmes iparban is gondokat okoznak.