Interjú
Két lábbal a földön
A nő arcai aktuális vendégéről, ha valamit előzetesen a nevén kívül el kellene mondanom, akkor röviden: két lábbal jár a földön.
A szabad sajtó ereje: hogyan kényszerült lemondásra Novák Katalin 8 nappal a 444 cikke után?
Nem számított a köztársasági elnök lemondására a 444.hu hírportál újságírója, aki egy jogász fülese nyomán tárta fel, hogy Novák Katalin magyar államfő elnöki kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját fedező K. Endrét.
„Mindent alárendeltünk a tökéletes összhangnak”
A Pénzes Máté és A Zseb átdolgozásalbuma, a Na Bummm! vinilen szerezhető be – a frontemberrel beszélgettünk.
Vasárnap Délután Csenger Ferenccel
A Vasárnap Délután február 13-i műsorának tartalma.
Ruszkik haza! Adalékok Csehszlovákia 1968-as katonai megszállása szlovákiai magyar emlékezetéhez
Ruszkik haza! Ezzel a címmel jelent meg L. Juhász Ilona legújabb könyve, melyben a jeles néprajzkutató és etnológus annak járt utána, vajon hogyan élték meg a szlovákiai magyarok a Varsói Szerződés hadosztályainak 1968-as bevonulását, az emberarcú szocializmus megteremtésére tett kísérlet erőszakos elfojtását.
Olyat csinálni, ami nem megszokott
Ha törekszünk rá, a zene közelebb hozhatja a magyarokat és a szlovákokat.
Pink Floyd-dalok „magyar köntösben”
A Hungarian Pink Floyd Show-t a HitRock tagjai alapították.
Az önkormányzatok a belügy segítségét kérik az iskolák biztonsági helyzetének javításához
Romlik az iskolák biztonsági helyzete a Szlovákiai Városok Uniója a belügyminisztériummal együtt szeretné kezelni a helyzetet.
Kripto kisokos kezdőknek
A kriptovaluta korunk új fizetőeszköze, sokat beszélnek róla, sokan emlegetik, de sokaknak egyszerűen túl idegen. A következő beszélgetésben fényt viszünk a homályba.
Luigi konyhája – Nemzeti konyha
A közelmúltban látott napvilágot az az ötlet, hogy listát készítenének a Szlovákiára jellemző ételekről, valamint azokról az éttermekről és szálláshelyekről, amelyek már most is kínálják a nemzeti specialitásokat.