Interjú
Őrületes élmény a Royal Albert Hall-ban teltház előtt játszani
A népzene által megőrzött hegedűtechnika óriási kincs.
Oroszország csak az erőből ért – Interjú Buda Péterrel
Tévednek azok, akik a több pólusú világrendtől jobb világot, egyenlőséget és szabadságot várnak, az egy pólusú világrend felbomlása ugyanis káoszhoz és még több konfliktushoz vezet majd a világban - állítja Buda Péter nemzetbiztonsági és külpolitikai szakértő.
Luigi konyhája – Szerdán megkezdődött a nagyböjt
A hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó időszak a keresztény egyházban a húsvéti előkészület ideje. A 40 napos böjt a 7. századtól vált szokássá, II. Orbán pápa iktatta törvénybe.
A Dal 2024 – szlovákiai magyarokkal
Idén a Phoenix RT, Csintalan Márk és Telek Attila képvisel bennünket a tévéműsorban, ahol vadonatúj szerzemények versenyeznek „Az év dala 2024” címért.
Közszolgálati helyett állami médium létrehozását szorgalmazná a koalíciós SNS elnöke
Az RTVS Tanácsa a hét elején hagyta jóvá a Szlovák Rádió és Televízió 2024-es költségvetését és programkoncepcióját. Ez az első büdzsé, amely már az új finanszírozási modell alapján készült, tehát a bevételi oldalon az üzemben tartási díjat felváltotta az állami költségvetésből igényelhető támogatás.
A párkapcsolat egyes szakaszai
Február 14-e a szerelmesek ünnepe. Vannak, akik kifejezetten nem szeretik és nem is rezonálnak ezzel a „modernnek” kikiáltott ünneppel, míg mások szívesen kedveskednek ezen a napon a szerelmüknek.
Nem hallgathatunk – látogatóban a Szászi-Szekeres házaspárnál
Ki kell állnunk az igazságért, nem lapíthatunk. A neves író, költő és publicista, Szászi Zoltán, valamint felesége, a dokumentumfilmesként is ismert tévés riporter, Szekeres Éva szerint ez az egyetlen módja annak, hogy ellenálljunk a hatalmi túlkapásoknak.
Magamba zárva
Egy évvel ezelőtt Németh Levente kapta az első Szlovákiai Magyar Diákfilmfesztivál fődíját. A fiatal rendező Ég veled! című alkotása után nem pihent, az elmúlt egy év aktívan telt számára.
Egy gyógyulás történetét dolgozza fel Dér Asia új dokumentumfilmje
Nem halok meg címmel készült el Dér Asia dokumentumfilmrendező új alkotása, amelynek főhőse egy hasnyálmirigyrákból felépülő műkereskedő, az Artmagazin alapító kiadója, Einspach Gábor.
Séta a szeredi Holokausztmúzeumban
A szeredi Holokausztmúzeum 2016-ban nyitotta meg kapuit.