audio

Jó egymás hitéből erősödni
A stuttgarti magyar protestánsok gömöri látogatása.

Az evangélikus missziós nap tanulságai
A Bugány Miklós Evangélikus Központba az egész országból érkeztek magyar hívek.

Jitka Rožňová: Évről évre több kötet kerül a Madách-díj jelöltjei közé
Átadták a Madách-díjakat is a Szlovák Irodalmi Alap júniusi pozsonyi díjátadóján.

Menesztették a román sóipari vállalat igazgatóját, akinek nemrég még a fizetését is megemelték
Parajdon újabb 30 nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet, vasárnap tüntettek.

Akár egy évig is elhúzódhat Juraj Cintula pere, aki nem bánta meg, amit tett
A merénylő tagadja, hogy terrorcselekményt követett el, és vádalkut is hajlandó lett volna kötni 12 év börtönért cserébe.

Interjút adott Szergej Lavrov a Magyar Nemzetnek
A magyarországi kormánypárti lapnak az orosz külügyminiszter arról beszélt, hogy a nemzetközi jogrenddel összhangban volt az ukrán területek megszállása.

A Vadas igazgatója: Nagy kő esett le a szívünkről
A Regionális Közegészségügyi Hivatal által vett vízmintákban nem mutattak ki veszélyes amőba fajtát, így újra kinyithatta a kapuit a népszerű párkányi fürdő.

A magyar szakkollégiumi mozgalomról
Budapest, határontúliság és Pozsony

„Lecsupaszítottam a lelkemet” – Jakuza Ritual zenei kitárulkozása
„Erős önismeret van a dalokban. Amikor írtam, a tudatalattim vezette a tollamat. Dilemma volt, hogy merjem-e kiadni ezeket” – vallja a gútai hiphopelőadó.

Komáromban tárgyalt az oktatásügyi miniszter a nemzetiségi oktatás jövőjéről
A szakmai találkozón a nemzetiségi oktatás lehetséges új irányairól volt szó.