audio
Egy szuverén állam belügyeibe való beavatkozás vagy újabb diplomáciai fiaskó?
Bár Tibor Gašpar egykori országos rendőrfőkapitány nem először élvezte a bűnüldöző szervek vendégszeretetét, a hétvégi őrizetbe vételének híre azonban a korábbinál is nagyobb hullámverést keltett, amelynek még az államhatárok sem szabtak gátat.
Szinte teljesen elhagyják az EU-t a Nyílt Társadalom Alapítványok
Átszervezik a működésüket, és ezzel együtt szinte teljesen felszámolják az EU-s érdekeltségeiket a Soros György által életre hívott Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF).
A Főnix Polgári Társulás és a Csáky Pálhoz köthető Pro Futuro Hungarica is kapott a magyar kormány titokzatos támogatásaiból
Több száz millió forint értékű támogatás került többek között szlovákiai magyar szervezetekhez a közvélemény tudta nélkül.
Két keréken is biztonságosan
Milyen kihívásokkal, veszélyekkel kell szembenéznie a kerékpározóknak a közutakon?
Közel 3 évtizede színesíti a magyar zenei palettát a Sugarloaf zenekar
Muri Enikő, Tóth Szabolcs egészen Budapestről érkezett Keddi Nappali stúdiójába.
A spontaneitást kedvelő Szűcs Judith 70 éves lett
A magyar disco királynő, azaz Szűcs Judith születésnapján adott interjút a Nappali keddi adásában.
Európa-szerte emelkednek az ingatlanárak
Nem szlovákiai, hanem európai jelenség az ingatlanok árának emelkedése, derül ki a müncheni egyetem gazdaságkutató intézete által megszólított szakértők egybehangzó véleményéből.
Kisebbségi Kulturális Alap, avagy a pályázás rögös útjai
Alena Kotvanová két évvel ezelőtt, 2021 augusztusában vette át a Kisebbségi Kulturális Alap, vagyis a KultMinor irányítását.
Szigorú az új vizsgáztató rendszer
Április óta majdnem kétszeresére emelkedett a sikertelen vizsgázók száma az autósiskolákban.
Jókai Színház „hetvenkedő”
Milyen volt a komáromi Jókai Színház „hetvenkedő”, azaz jubileumi, hetvenedik évada a színház háttérmunkásainak szemszögéből? Leczkési Dóra súgó, Nagy László ügyelő és Balaskó Edit rendezői asszisztens voltak vendégeink.