audio
Szerdán kezdődnek a III. Európai Játékok
Bőd Titanilla sportújságíró a helyszínen követi majd az eseményeket.
Milyen jövő vár a szlovákiai magyar pártokra?
Bejuthatnak-e egyláltalán a magyar pártok a parlamentbe? Erről tartott konferenciát a Fórum Kisebbségkutató Intézet.
Szülés, ahogy az apák látják
Ahogy fontos az is, hogy az anyák érzései teret kapjanak, úgy egyre nagyobb szükség van arra is, hogy azoknak az apáknak is teret adjunk, akik mindent megtesznek a családjukért, sokszor szembeszállva régi elvekkel, mintákkal.
Szinte nincs olyan család Európában, amelyet ne érintene a drogprobléma – áll az éves uniós jelentésben
Európában egyre könnyebben hozzáférhetővé válik a kábítószer, derült ki a Kábítószer és a Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontjának legfrisebb jelentéséből.
Merész ígérgetések már a kampány kezdetén
Kamat hozzájárulás és a gyónás során bevallott bűncselekmények kötelező rendőrségi bejelentése - vakmerően ígérgetnek a pártok a kampány kezdetén. Mire figyeljünk és minek ne dőljünk be?
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel
A szakértői kormánynak nem szavazott bizalmat a parlament, Ódor Lajos szerint ez várható volt. Tibor Gašpar a politikába menekülne a bírósági büntetőeljárás elől. Zuzana Čaputová befejezné? Hozzá közel álló források szerint, nem indul újra az államfő.
Ha gyónás közben bűncselekményről értesül egy pap, jelentenie kéne azt a rendőrségen
Az SaS azt javasolja, hogy a papoknak jelenteniük kelljen, ha a gyónás alatt súlyos esetleg szexuális visszaéléssel kapcsolatos bűncselekményről szereznek információt.
Vasárnap Délután Csenger Ferenccel
A Vasárnap Délután június 18-i műsorának tartalma.
Nyomokban építészetet is tartalmaz
Ezt írta az Élet és Irodalom hasábjain megjelent publicisztikájában Torma Tamás építészetkritikus a Velencei Biennálén szerzett benyomásai alapján.
Helyet kínál a jelöltlistán a Modrínak, a Most-Hídnak és a Demokratinak Simon Zsolt
A Magyar Fórum, az Občianski demokrati Slovenska, a Za regióny, a Rómska koalícia, és a Demokratická strana pártcsoportosulása helyeket ajánl fel a jelöltlistáján a Modrí és a Most-Híd pártoknak - tájékoztatott június 16-án, pénteken Simon Zsolt, a Magyar Fórum vezetője, hozzátéve, hogy a Demokrati egyes képviselőinek is hajlandók helyet szorítani.