audio
Csehy Zoltán: Humortalanabb lett a kor
„A rímektől, sajna, kamaszkorban meg kell válni“ - írja legutóbb, még tavaly megjelent kötetében Csehy Zoltán.
Diktátorok kerestetnek?
A Globsec felmérése alapján Szlovákia lakosságának a harmada vágyakozik az önkényuralom iránt.
Hideg polgárháború
A HaTuMa legújabb adásában a fő téma Robert Fico ellen szerdán elkövetett merénylet.
Mózes Szabolcs: „Felkiáltójel kell, hogy legyen, hogy a miniszterelnökre rálőttek”
A Magyar Szövetség elnökségi tagja szerint meg kell fékezni a polarizációt és a gyűlöletbeszédet, hogy a szerdaihoz hasonló támadások ne ismétlődjenek meg.
A nemzetközi sajtót is a Robert Fico elleni merénylet uralja
Az európai, de amerikai politikusok is reagáltak a Robert Fico ellen elkövetett szerdai merényletre.
Az ország döbbenten áll eddigi történelmének példátlan merénylete előtt
Szerdán délután három órakor merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen.
A komáromi labdarúgás révbe ért
Története során először játszik a szlovák első osztályban a komáromi KFC futballcsapata a következő szezontól.
Pozsonyi pornó a Hviezdoslav Színházban
Új előadással várja közönségét a pozsonyi városi színház.
„Ez nem az állam iskolája, hanem a gyerekeké, a pedagógusoké és a szülőké”
Egy pedagógusi életpályán tekintünk végig Pék Lászlóval beszélgetve, aki igazi lokálpatrióta taksonyi, bár megjárta Kassát és Pozsonyt is tanulmányai során.
Nem kell aggódni a városi zöldterület miatt Taraba törvénye kapcsán
A parlamenti ülés egyik sokat vitatott törvénye a természetvédelmi törvény módosítása, melyet a környezetvédelmi minisztérium készített elő.