fotogaleria
„Suksma” – egészség, szépség és tudatos pihenés találkozott Dunaszerdahelyen
A keddi Nappaliban Gasparik Maja a dunaszerdahelyi MOL Arénában megrendezett Csallóközi egészségturisztikai fórum és helyszínéről jelentkezett, ahol az egészség, a regeneráció és a tudatos pihenés került a középpontba.
Így versenyeznek a jövő egészségügyi szakemberei Dunaszerdahelyen
Vérnyomásmérés, betegellátás és elméleti feladatok – így zajlott a dunaszerdahelyi verseny.
Gömörben is megemlékeztek a kitelepítettekről és deportáltakról
Helyszíni tudósításunk a gömörfalvai rendezvényről.
Az USA és Izrael csak a saját érdekeit nézi az Irán elleni háborúban
Szombat reggel az Egyesült Államok és Izrael az „Üvöltő oroszlán” fedőnevű hadművelet keretében megtámadta Iránt
A Mikulás nyomában: gyerekszemmel és felnőttfüllel
Felnőttként találkozni a Mikulással legalább olyan varázslatos élmény, mint gyerekként – ezt tapasztalta meg december 5-én Gasparik Maja is, amikor személyesen beszélgethetett a nagyszakállúval. A Mikulás éppen a Felsőpatonyi Magyar Tannyelvű Óvodában járt és időt szakított arra, hogy interjút adjon.
MTA 200 Pozsonyban, ahol minden elkezdődött
A pozsonyi országgyűlés egykori épületében találkoztak a magyar és szlovák tudományos élet képviselői, hogy közösen emlékezzenek meg a Magyar Tudós Társaság alapításához vezető gesztusról.
Szlovákiai Magyar Diákfilmfesztivál: Meglepő a diákok kreativitása
A főszervezővel értékeltünk.
Röpködő kövek, eltűnő hegy, minőségi mész
Bódvavendégi és a kőbánya elválaszthatatlan.
Büdös Stucnik: Tinik, akik már nem csak a szobájukban zenélnek
A Carson Coma Akusztik Duó előzenekaraként játszottak a fiatal tehetségek az idei NFGreen KIDS fesztiválon.
Bepillantás egy bőrdíszműves műhelyébe
Beszélgetés Rácz Árpáddal a késtokok és női táskák titkairól.