Podcastok
-
Thrash metál Balassagyarmatról – bemutatkozik a Frantic
„Egységesnek nevezhető az első lemezünk, de még csapongunk rajta. Kerestük a saját hangunkat, és próbáltuk minden tudásunkat beletenni. A készülő második nyersebb, még egységesebb lesz” – nyilatkozta az énekes.
-
„A biztonságérzet elvesztését semmi nem tudja kompenzálni“
Beszélgetés Vásárhelyi Mária szociológussal, médiakutatóval
-
Fekete hattyú fehér lovon
Kés, fenyegetés és menekülés – vádat emeltek a nagykaposi diák ellen, akit rövid időn belül elfogtak.
Tovább
Ursula von der Leyen állja a sarat, sorra buknak el a bizalmatlansági indítványok
Az Európai Bizottság és annak elnöke továbbra is töretlen bizalmát élvezi az Európai Parlamentnek.
Egyre nagyobb a káosz a francia Nemzetgyűlésben
A galloknál gyorsan hullanak a miniszterelnökök. Franciaországnak 48 órán belül új miniszterelnöke lehet – ezt jelzi az Elysée és a távozó kormányfő nyilatkozata is.
Kicsoda az új magyar Nobel-díjas?
Több mint két évtizeddel Kertész Imre elismerése után, Krasznahorkai László nyerte el a legrangosabb irodalmi díjat.
A belga miniszterelnök elleni is merényletet tervezett három férfi
Belgiumban a hatóságok megakadályoztak egy terrortámadást, amelynek célpontja Bart De Wever miniszterelnök és más politikusok lettek volna.
A Fülöp-szigetek déli részét 7,6-os erősségű földrengés rázta meg
7,6-os erősségű földrengés rázta meg péntek reggel a Fülöp-szigetek déli részét. A helyi szeizmológiai hivatal cunamiriadót adott ki az ország déli, Mindanao nevű szigetére. Később a figyelmeztetést Indonézia és Palau egyes térségeire is kiterjesztették.
Az izraeli parlament meghívta Donald Trump amerikai elnököt
Az izraeli parlament meghívta Donald Trump amerikai elnököt, hogy beszédet mondjon a kneszetben.
Saková: Szlovákia egyelőre nem számít elektromos autók támogatására
Szlovákia egyelőre nem tervez állami támogatást nyújtani az elektromos autók vásárlására – jelentette be Denisa Saková (Hlas-SD) gazdasági miniszter, miután csütörtökön találkozott a hazai autóipar képviselőivel.
„Az zavar, amit úgy mondanak, ahogy az nincs“
Laboda Róbert versekről, versírásról és Könnyedén címet viselő új kötetéről.
Pénteken derül ki, ki kapja idén a Nobel-békedíjat
Pénteken derül ki, ki kapja idén a Nobel-békedíjat. A jelöléseket minden év február 1-jéig várják, az értékelés szeptemberben zajlik, a döntést pedig október elején hozzák nyilvánosságra.
Kijev egyes részei áram és víz nélkül maradtak az orosz támadás után
Kijevben több robbanás rázta meg a várost péntek hajnalban, miután az ukrán légierő szerint az orosz hadsereg drónokkal és ballisztikus rakétákkal masszív támadást indított a főváros ellen.