Podcastok
-
„A biztonságérzet elvesztését semmi nem tudja kompenzálni“
Beszélgetés Vásárhelyi Mária szociológussal, médiakutatóval
-
Fekete hattyú fehér lovon
Kés, fenyegetés és menekülés – vádat emeltek a nagykaposi diák ellen, akit rövid időn belül elfogtak.
-
Kitörési pontjaink: Új intézmények és helyi tudásalapú hálózatok létrehozása
Bara Zoltán közgazdász és politológus gondolatai
Tovább
Bucavasgyúró a kolostorrom tövében
A Gombaszögi Kolostornapokon jártunk.
A Hlas-SD-nek több jelöltje is van a miniszterelnök-helyettesi posztra
A Hlas-SD pártnak több alkalmas jelöltje is van a lemondott Peter Kmec helyére, a helyreállítási tervért felelős miniszterelnök-helyettesi pozíció betöltésére – közölte Matúš Šutaj Eštok, a párt elnöke. Kmec szombaton nyújtotta be lemondását a kétszázmillió eurós kutatás-fejlesztési felhívások körüli viták miatt.
A Hlas-SD kész tárgyalni a miniszterek leváltásáról
A szlovák kormánykoalíció egyik pártja, a Hlas-SD kész megvitatni az ellenzék által benyújtott, több miniszter és a teljes kabinet elleni bizalmatlansági indítványokat.
A belügyminiszter szerint technikailag lehetetlen a Kuciak-gyilkosság újranyitása
A Kuciak-ügyben a nyomozás lezárult, annak újraindítása technikailag lehetetlen – nyilatkozta Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter újságíróknak, reagálva Robert Fico miniszterelnök felszólítására, aki új nemzetközi körülményekre hivatkozva kérte a nyomozás felülvizsgálatát.
Gasztrorovat Luigival – Márton nap
Szent Márton napja nemcsak egy dátum a naptárban, hanem egy gasztronómiai élmény.
A Progresszív Szlovákia Brüsszelhez fordult a közmédiáról szóló törvény miatt
A Progresszív Szlovákia az Európai Bizottsághoz fordult a közmédiát átalakító a Szlovák Televízióról és Rádióról szóló törvény (STVR) ügyében.
Megújulhat a szlovák–cseh együttműködés: Blanár is várja a közös kormányülést
Rövid időn belül újra közös kormányülésre kerülhet sor Szlovákia és Csehország között. Ezt Juraj Blanár (Smer-SD) szlovák külügyminiszter közölte prágai látogatásán.
A Legfőbb Ügyészség nem kommentál lezáratlan üggyel kapcsolatos politikusi nyilatkozatokat
A Legfőbb Ügyészség (GP) nem nyilatkozik politikusok lezáratlan, bírósági szakaszban levő ügyhöz kapcsolódó kijelentéseiről – jelentette ki Zuzana Drobová, az ügyészség szóvivője.
A Belügyminisztérium változtatásokat tervez az anyakönyvi törvényben
A belügyminisztérium átfogó módosítást tervez az anyakönyvi törvényben, hogy csökkentse a bürokráciát és egyszerűbbé tegye az ügyintézést.
Peter Pellegrini úgy véli, szlovákia is beleszól az uniós játékszabályok alakításába
Peter Pellegrini köztársasági elnök szerint Szlovákia nem passzív szemlélője az uniós politikának, hanem maga is alakítja a közös döntéseket.