Podcastok
-
„Mi vagyunk az új Afium” – két új fogaskerék a gépezetben
A Bősről indult együttes új felállása november 7-én a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubban mutatkozik be a közönségnek. November 14-én a budapesti Barba Negrában lép fel a harmincéves Rómeó Vérzik jubileumi koncertjén.
-
Ki mossa le a hatuma gyalázatot?
A HaTuMa legújabb adásában szó esett az újvidéki tragédia évfordulójáról, a kárpátaljai magyarok életéről a háború árnyékában és a NER hatumáiról.
-
„Mivan most?“ – Látogatóban a dunaszerdahelyi NFG-ben
Izgalmas programkavalkáddal várja ősszel az odalátogatókat Csallóköz kultikus klubja.
Tovább
Két fiatal rátámadt egy szlovákiai kórház személyzetére
Két fiatal, egy 16 és egy 20 éves férfi a csütörtök éjszaka, röviddel éjfél után rátámadt a Trencséni Egyetemi Kórház személyzetére, valamint egy másik személyre, aki az egyik páciens kísérőjeként volt jelen, és próbált segítséget nyújtani a megtámadott alkalmazottaknak – tájékoztatott Martina Holecová, a kórház szóvivője.
Szlovákia kész közvetlen légi járatot indítani Pozsony és Peking között
Robert Fico kormányfő, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Kínában, bejelentette, hogy Kína 15 napos vízummentességet biztosít a szlovák állampolgárok és üzletemberek számára.
Lavrov: Oroszországot meglepte, hogy Törökország továbbra is fegyverekkel látja el Ukrajnát
„Oroszországot meglepte, hogy Törökország továbbra is fegyverekkel támogatja Ukrajnát, miközben a Moszkva és Kijev közötti konfliktusban közvetítőként próbál fellépni” – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken, a Hürriyet c. török napilap számára adott interjúban.
Kína: a kapcsolatok fejlődése Oroszország és Észak-Korea között a saját ügyük
Peking szerint Oroszország és Észak-Korea elmélyülő kapcsolatai nem érintik Kína érdekeit. Az Egyesült Államok korábban figyelmeztetett, hogy akár 8000 észak-koreai katona is érkezehetett az oroszországi Kurszki területre, és napokon belül készen állnak arra, hogy harcba lépjenek az ukrán erők ellen.
Egy felmérés szerint a szlovákiai magyarok többsége Donald Trumpot részesíti előnyben
A teljes lakosság tekintetében a nők és a főiskolai végzettségűek jellemzően Harrist támogatták, míg a férfiak és az alacsonyabb végzettségűek Trumpot látnák szívesen az elnöki székben – derül ki az AKO közvélemény-kutató intézet felméréséből.
Halálos áldozatokat követelt a tájfun Tajvanon
Ketten meghaltak és több mint ötszázan megsérültek Tajvanon a Kong-rej tájfun csütörtöki pusztítása miatt, közölték a tajvani hatóságok.
Fico szerint Kiska báb volt, aki adóügyi bűncselekmények révén lett elnök
Újfent összeesküvés elméletekkel dobálódzott a kormányfő.
A majomhimlővel kapcsolatos megbetegedések száma több mint 500 százalékkal Afrikában
Több mint 500 százalékkal nőtt a majomhimlős megbetegedések száma az afrikai kontinensen tavaly óta
„Szeretet nélkül nem megy”
A pozsonyi Gyógypedagógiai ambulancia gyógypedagógusával, Monika Stupkovával beszélgettünk arról, miért döntött a gyógypedagógiai hivatás mellett, de arról is, mi vezette rá őt felnőtt fejjel arra, hogy magyarul tanuljon.
Már 8 ezer észak-koreai katona érkezett az Ukrajnával határos oroszországi Kurszki területre
Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint a nemrég érkezett kontingens készen áll arra, hogy a következő napokban harcba szálljon az ukrán erők ellen.