Podcastok
-
Kitörési pontjaink: Új intézmények és helyi tudásalapú hálózatok létrehozása
Bara Zoltán közgazdász és politológus gondolatai
-
Végleges félbehagyás
Emlékezés Nádas Péterre Bazsányi Sándor és Görözdi Judit irodalomtörténészekkel
-
Párbeszéd diák és szöveg között
Az érzelmi intelligencia fejlesztésének lehetőségei irodalomórán
Tovább
Szlovákia sikeresen végrehajtotta harmadik evakuációs repülését a Közel-Keletről
Szlovákia szerdán sikeresen végrehajtotta harmadik evakuációs repülését a Közel-Kelet válságövezetéből.
Kajúcnik akció: két gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta a rendőrségi ellenőrző hivatal
Az Ellenőrzési Szolgálati Hivatal (Úrad inšpekčnej služby; ÚIS) nyomozója a Kajúcnik fedőnevű akció keretében indítványt tett két gyanúsított, J. Č. és P. Ď. előzetes letartóztatására összejátszás veszélye miatt. Erről a hivatal a közösségi médiában tájékoztatott.
A Bloomberg szerint a Közel-Keleten zajló háború globális inflációs hullámot indíthat el
Az ügynökség számításai szerint a Hormuzi-szoros lezárása a legrosszabb forgatókönyv esetén akár 80 százalékkal is megemelheti az olaj árát, hordónként 108 dollárra.
Labdarúgó Szlovák Kupa, negyeddöntő: Košice‑DAC 4:0!
Nagy meglepetéssel végződött a labdarúgó Szlovák Kupa negyeddöntőjének szerda esti mérkőzése.
Olaszország légvédelmi rendszereket tervez küldeni több öböl menti országnak
Várhatóan katonai segítséget nyújt az iráni légitámadások miatt hozzá fordult Perzsa-öböl menti országoknak az olasz kormány.
Šutaj Eštok: Folyik a nyomozás a Komáromban történt tragédia ügyében
Folyamatban van a nyomozás abban a múlt heti ügyben, amikor leomlott a komáromi ügyfélközpontnál a betonból készült előtető. Erről Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter (Hlas-SD) tájékoztatta a sajtót a szerdai kormányülés után.
Mennyit tudnak az Európai Parlament képviselői a Beneš-dekrétumokról?
Az Európai Parlament kisebbségügyi munkacsoportja meghallgatta a Magyar Szövetség szakértőit.
Megszünteti a kormány a Bejelentővédelmi Hivatal átalakításáról szóló törvényt
A kormánypártok megállapodtak a Bejelentővédelmi Hivatal átalakításáról szóló törvény megszüntetéséről, melynek hatályát felfüggesztette az Alkotmánybíróság – jelentette ki a kormány szerdai ülése után Robert Fico kormányfő.
A The Butchers büszkén zárja le a 14 évet
A keddi Nappaliban a The Butchers zenekar feloszlásáról beszélgetett Gasparik Maja a Húshegyi testvérpárral, Húshegyi Jánossal és Húshegyi Andrással.
Irán kész tárgyalni a békéről
Egy meg nem nevezett iráni titkosszolgálat közvetve jelezte az amerikai CIA felé, hogy Teherán hajlandó lenne tárgyalni a háború befejezéséről.