Podcastok
-
Végleges félbehagyás
Emlékezés Nádas Péterre Bazsányi Sándor és Görözdi Judit irodalomtörténészekkel
-
Párbeszéd diák és szöveg között
Az érzelmi intelligencia fejlesztésének lehetőségei irodalomórán
-
Mohács után: hogyan változott meg Pozsony szerepe?
Korpás Árpád idegenvezetővel és történésszel arról beszélgettünk, hogyan formálta át az 1526-os mohácsi vereség Pozsony helyzetét, lakosságát és politikai jelentőségét.
Tovább
Egyéni mulasztás okozta a novemberi vasúti balesetet Bazinnál
Egyéni mulasztás okozta a novemberi vasúti balesetet Bazinnál – áll a közlekedési minisztérium a baleset okainak kivizsgálásáról szóló jelentésében.
Találkozót tervez a politikusokkal és a fegyveres erőkkel a fenyegetettségi állapot intézményéről az államfő
Peter Pellegrini köztársasági elnök a közeljövőben meg kívánja hívni a Szlovák Köztársaság Fegyveres Erőinek vezérkarával közösen az elnöki palotába az egyes politikai pártok védelmi és biztonsági szakértőit – közölte sajtótájékoztatón.
Kizárták a Hlas-SD-ből Ján Ferenčákot
Kizárta soraiból Ján Ferenčák képviselőt a koalíciós Hlas-SD, amely bízik benne, hogy Ferenčák betartja ígéretét, és továbbra is támogatja a kormánykoalíciót.
Áttörés küszöbén a francia szélsőjobb?
Franciaországi önkormányzati választáson előretörő a szélsőjobbra figyel Európa.
A miniszterelnök nekiment a szociális munka egyetemi szakjának
A kormányfő kijelentése felháborodást váltott ki a szakmában, a szakértők szerint a szociális munka nélkülözhetetlen a társadalom működésében.
Célpont vagy áldozat?
Dubaj a háború árnyékában.
A Hormuzi-szorostól a szlovák földekig
A mezőgazdaságban is áremelkedés várható a közel-keleti konfliktus miatt.
Peter Pellegrini bírálja a törvényhozást, visszatérne a normál jogalkotáshoz
Peter Pellegrini bírálta a szlovákiai törvényhozás színvonalát, szerinte túl gyakran alkalmazzák a rövidített jogalkotási eljárást, és sok a nem összefüggő módosítás.
Ukrajna négy napja támadja Moszkvát drónokkal
Egy orosz régió sincsen biztonságban, az ukrán dróngyártás fejlődése miatt – mondta kedden Szergej Sojgu egykori orosz védelmi miniszter.
Teljesen leállt Berlin fő repülőtere
Minden járatot törölt szerdán a Berlin-Brandenburg repülőtér, mert a Verdi szakszervezet sztrájkot jelentett be. A sztrájkot a közszféra dolgozói robbantották ki bérvita miatt.