Podcastok
-
Végleges félbehagyás
Emlékezés Nádas Péterre Bazsányi Sándor és Görözdi Judit irodalomtörténészekkel
-
Párbeszéd diák és szöveg között
Az érzelmi intelligencia fejlesztésének lehetőségei irodalomórán
-
Mohács után: hogyan változott meg Pozsony szerepe?
Korpás Árpád idegenvezetővel és történésszel arról beszélgettünk, hogyan formálta át az 1526-os mohácsi vereség Pozsony helyzetét, lakosságát és politikai jelentőségét.
Tovább
Görögországban megkezdődik a három évvel ezelőtti vonatbalesettel kapcsolatos bírósági per
A görögországi Larissa városban megkezdődik a bírósági per azzal a 26 személlyel, akik ellen vádat emeltek a 2023-as vonatbaleset kapcsán, melynek során 57 ember vesztette életét.
A felvidékiek jogfosztását Brüsszelben tárgyalják miközben kudarcok jelentkeznek a kormány rendőrháborúja terén
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel.
A városok bizonyos kérdésekben államfői jogköröket szeretnének
Vétójogot kérnek az önkormányzatok a törvényhozásban.
Orbán Viktor utasította az igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja ki a Szijjártó Péter lehallgatásával kapcsolatos információkat
Orbán Viktor magyar miniszterelnök utasította az igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja ki a Szijjártó Péter lehallgatásával kapcsolatos információkat.
Gubík László a magyarországi választásokról: akár büszkék is lehetünk rá, hogy az egész világ erre figyel majd
Hétvégén ülésezett a Magyar Szövetség Országos Tanácsa.
Heves vitát eredményezett az Európai Parlamentben a Beneš-dekrétumok ügye
Jogászok és képviselők ütköztették álláspontjaikat a dekrétumok jogi és politikai következményeiről.
Zelenszkij szerint körvonalazódik az újabb orosz-ukrán fogolycsere
Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, az ukrán és az amerikai delegáció befejezte a tárgyalásokat Floridában az orosz-ukrán háború kapcsán.
Helyhatósági választások Franciaországban
Több francia nagyvárosban, Párizsban, Marseille-ben és Lyonban is a baloldali jelöltek nyerték meg az első becslések szerint a francia helyhatósági választások vasárnapi második fordulóját.
A szövetségi bevándorlási rendészet embereit vezényli Donald Trump az amerikai repülőterekre
Az amerikai repülőterekre vezénylik a szövetségi bevándorlási rendészet embereit, jelentette be Donald Trump.
Már több mint húsz ország csatlakozott, hogy tervet készítsen a Hormuzi-szoros hajózhatósága érdekében
Már több mint húsz ország, többségében NATO-tagországok csatlakoztak a Hormuzi-szoros hajózási biztonságának érdekében szükséges lépések kidolgozásához Donald Trump amerikai elnök sürgetésének hatására - közölte Mark Rutte.