Podcastok
-
Végleges félbehagyás
Emlékezés Nádas Péterre Bazsányi Sándor és Görözdi Judit irodalomtörténészekkel
-
Párbeszéd diák és szöveg között
Az érzelmi intelligencia fejlesztésének lehetőségei irodalomórán
-
Mohács után: hogyan változott meg Pozsony szerepe?
Korpás Árpád idegenvezetővel és történésszel arról beszélgettünk, hogyan formálta át az 1526-os mohácsi vereség Pozsony helyzetét, lakosságát és politikai jelentőségét.
Tovább
Az ÚBOK foglalkozik Gröhling Fico elleni feljelentésével
A Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal foglalkozik azzal a feljelentéssel, amit Branislav Gröhling, az SaS elnöke tett Robert Fico kormányfő ellen hazaárulás és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság.
Irán felgyorsítja a humanitárius segélyek áthaladását a Hormuzi-szoroson
Az ország ENSZ-nagykövete közölte, hogy a döntés célja, hogy az alapvető élelmiszerek és eszközök eljussanak a rászorulókhoz.
Robert Fico szlovák kormányfő Nagyváradon tett látogatása során kijelentette: Szlovákia és Románia kapcsolataiban nincsenek nyitott kérdések
A miniszterelnök a szlovák kisebbség képviselőivel találkozott.
SaS: A kormánypártokat minősíti, hogy egyetlen alkotmánybíró-jelölt sincs
A kormánykoalíciót minősíti, hogy egyetlen jelölt sem jelentkezett alkotmánybírónak – jelentette ki az ellenzéki SaS.
Juraj Blanár nem utazik kedden Kijevbe
Az Európai Unió külügyminiszterei kedden Kijevben üléseznek a bucsai mészárlás negyedik évfordulója, valamint a város felszabadítása alkalmából.
Húsvétkor több vonatot indít Pozsony és Kassa között a vasúttársaság
A vasúttársaság figyelmeztet, hogy ne halasszák az utolsó pillanatra a jegyvásárlást.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter hazugságnak nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentéseit
Marco Rubio amerikai külügyminiszter hazugságnak nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentéseit az Egyesült Államok által szabott biztonsági garanciák feltételeiről.
Izrael fokozza az Irán elleni támadásokat
Izrael tovább erősíti katonai csapásait Irán ellen – jelentette be az izraeli védelmi miniszter, Jiszráel Kac. Indoklása szerint Teherán továbbra is rakétákkal támadja az izraeli civil lakosságot.
A balti államok erősebb NATO-védelmet kérnek a drónincidensek miatt
Észtország, Litvánia és Lettország közösen sürgették a NATO-t, hogy mielőbb erősítse meg légvédelmi képességeiket. A három ország légterét a héten ukrán drónok sértették meg, amelyeket oroszországi célpontok elleni támadások során vetettek be.
Szlovákia román gázimportot fontolgat
Szlovákia érdeklődik a román földgáz vásárlása és szállítása iránt – jelentette be Bukarestben Robert Fico miniszterelnök, miután tárgyalt román partnerével. A lehetőséget azzal hozta összefüggésbe, hogy az Európai Unió fokozatosan leépíti az orosz energiahordozóktól való függést.