Podcastok
-
Végleges félbehagyás
Emlékezés Nádas Péterre Bazsányi Sándor és Görözdi Judit irodalomtörténészekkel
-
Párbeszéd diák és szöveg között
Az érzelmi intelligencia fejlesztésének lehetőségei irodalomórán
-
Mohács után: hogyan változott meg Pozsony szerepe?
Korpás Árpád idegenvezetővel és történésszel arról beszélgettünk, hogyan formálta át az 1526-os mohácsi vereség Pozsony helyzetét, lakosságát és politikai jelentőségét.
Tovább
A puccs vezetője lett Mianmar elnöke
Az országot 2021-ben hatalomátvétellel irányítás alá vonó katonai vezető immár hivatalosan is az állam élére került – formálisan civil szerepben, de változatlan befolyással.
Húsvétváró, ünnepváró, gyermekhangtól zengő
A húsvéti ünnepkörre hangolódtak a legkisebb gyermekek: énekkel, zenével, kellemes dallamokkal várták a tavasz megújulását és a húsvéti ünnepkör örömteli érkezését.
Nagy kulturális mobilizáció: tömegtüntetés Pozsonyban
A szervezők szerint több mint tizennégyezer ember vonult utcára Pozsonyban a Nagy kulturális mobilizáció elnevezésű tiltakozáson, amelyet a Nyitott Kultúra! (Otvorená Kultúra!) platform hívott életre a kulturális szektor egyre súlyosbodó helyzete miatt.
Kevés szlovákiai magyar rendelkezik magyarországi választójoggal
A Szlovákiában élő magyaroknak csak kis része rendelkezik választójoggal Magyarországon – állítják a Szlovák Tudományos Akadémia szociológusai. Ennek fő oka a kettős állampolgárságra vonatkozó szlovák szabályozás, így jellemzően azok szavazhatnak, akik hosszabb ideig Magyarországon éltek vagy élnek.
Ausztria nem engedélyezi az amerikai katonai repülőgépek átrepülését
Az osztrák védelmi minisztérium elutasította az Amerikai Egyesült Államok minden kérelmét, amely amerikai katonai repülőgépek áthaladására vonatkozott Ausztria légterén a Közel-Kelet felé vezető útvonalakon.
Ismét emelkedik a dízel ára a külföldi járművek számára Szlovákiában
Péntektől ismét emelkedik a dízel üzemanyag külön ára a külföldi rendszámú járművek számára Szlovákiában, literenként 2,063 euróra – derül ki a pénzügyminisztérium módosított rendeletéből.
Trump: Az USA közel áll ahhoz, hogy elérje céljait Iránban
Az USA „gyors, döntő és elsöprő győzelmeket” ért el Iránban – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a nemzethez intézett beszédében. Szerinte az Egyesült Államok közel áll ahhoz, hogy elérje céljait az iszlám köztársaságban.
Két lengyelt vettek őrizetbe a pardubicei gyújtogatás ügyében
A lengyel belbiztonsági szolgálat két lengyel állampolgárt vett őrizetbe a csehországi pardubicei fegyvergyár egyik csarnokának felgyújtásával összefüggésben.
Csehország korlátozza az üzemanyagárakat és csökkenti a dízel adóját
Csehország kormánya jövő szerdától korlátozza az üzemanyag-forgalmazók árrését, amelyet benzin és dízel esetében egyaránt legfeljebb 2,50 koronában (10 centben) határoztak meg – jelentette be Andrej Babiš cseh kormányfő.
Moldova kilép a Független Államok Közösségéből
A moldovai parlament jóváhagyta az ország kilépését a Független Államok Közösségéből, amelyet még a Szovjetunió felbomlása után hoztak létre, a volt Szovjetunió 15 tagállama (az ún. szovjet utódállamok) közül 11-nek a laza együttműködéseként.