Podcastok
-
Végleges félbehagyás
Emlékezés Nádas Péterre Bazsányi Sándor és Görözdi Judit irodalomtörténészekkel
-
Párbeszéd diák és szöveg között
Az érzelmi intelligencia fejlesztésének lehetőségei irodalomórán
-
Mohács után: hogyan változott meg Pozsony szerepe?
Korpás Árpád idegenvezetővel és történésszel arról beszélgettünk, hogyan formálta át az 1526-os mohácsi vereség Pozsony helyzetét, lakosságát és politikai jelentőségét.
Tovább
Nem ücsörgött sokáig a vádlottak padján Tibor Gašpar
A Tisztítótűz-ügy tárgyalását szinte azonnal elnapolták – de a botrány így is visszakerült a reflektorfénybe.
A Hlas támogatná, ha népszavazás dönthetne az időelőtti választásról
A Hlas párt támogatná, hogy népszavazással is lerövidíthető legyen a szlovák parlament mandátuma.
Kiürítették a hantavírussal fertőzött hajót
Befejeződött a hantavírus-fertőzés miatt karantén alá vont MV Hondius luxushajó kiürítése a spanyolországi Tenerifén.
Új, demokratikus szövetségre buzdít a NATO volt főtitkára
Anders Fogh Rasmussen, a NATO korábbi főtitkára szerint új demokratikus szövetségre lenne szükség a világban, amely akár az Egyesült Államokkal szemben is képes fellépni.
Pozsonyban találkoznak kedden a slavkovi hármak államfői
Pozsonyban találkoznak kedden a slavkovi hármak államfői, ahol Peter Pellegrini, szlovák köztársasági elnök, fogadja Petr Pavel cseh elnököt és Alexander Van der Bellen osztrák államfőt.
Reális a befagyasztott pénzek felszabadítása Magyarország számára
Az Európai Unió szerint továbbra is elérhető cél, hogy Magyarország augusztus végéig hozzáférjen a befagyasztott uniós forrásokhoz.
Trumpot támogató veterán lehet az USA új szlovákiai nagykövete
A Fehér Ház Douglas Mastrianót jelölte az Egyesült Államok új pozsonyi nagykövetének.
Elnapolták a Tisztítótűz-ügy tárgyalását
Júniusig elhalasztották a Speciális Büntetőbíróság besztercebányai kirendeltségén hétfőn elkezdődött, nagy figyelemmel kísért Tisztítótűz-ügy tárgyalását, amely egy bűnszervezet létrehozásának és működtetésének gyanújával foglalkozik, a rendőrség és a biztonsági szervek legfelsőbb szintjein a 2012 és 2018 közötti időszakban.
Kristóf Györggyel filmről, szabadságról és közép-európaiságról
Kristóf György filmrendezővel a Zenit utóéletéről, készülő új filmjéről és arról beszélgetünk, hogyan lehet ma szabadon alkotni a bizalmi válságokkal terhelt közép-európai kulturális közegben.
A LOZ fellépne a járóbeteg-ellátásban szedett díjak ellen
Az Orvos Szakszervezetek Szövetsége (LOZ) támogatja Róbert Dobrovodský ombudsman jelentését, amely a rendelőkben szedett díjak problémájára hívja fel a figyelmet.