Titulka
Rendkívüli hideg bénítja meg Észak-Európa több térségét is
Finnország északi részén, több ezer turista rekedt Lapföldön a törölt repülőjáratok miatt.
Súlyos baleset a Tardoskedd – Vágtornóc vasútvonalon
Január 12-én reggel ideiglenesen felfüggesztették a vasúti közlekedést a Tardoskedd és Vágtornóc közötti szakaszon, miután az R 850-es gyorsvonat elgázolt egy személyt a jattói (Jatov) megállóban.
Majerský: KDH-t a mandátum végéig vezetem, nyitott vagyok a tagság véleményére
Milan Majerský, a KDH elnöke bejelentette, hogy a pártot a jelenlegi mandátuma végéig vezeti.
Sztrájkfenyegetés az U. S. Steel kassai acélműveiben
Kassán a U. S. Steel acélműveinek szakszervezete sztrájkfenyegetést hirdetett, miután nyolc tárgyalási forduló után sem sikerült megállapodni az új kollektív szerződésről.
Hamász kész feloszlatni gázai kormányát
Gázában a Hamász bejelentette, hogy feloszlatja jelenlegi kormányát, amint átadja az irányítást egy apolitikus, technokratákból álló átmeneti bizottságnak, a Donald Trump amerikai elnök által javasolt 20 pontból álló béketerv keretében.
Komáromban is testkamerákat kapnak a rendőrök
A kamerák nemcsak a rendőröket, hanem a lakosságot is védik, és átláthatóbbá teszik a rendőri munkát.
Az önfeljelentők petíciója, beért az új BTK gyümölcse és lemondott a képviselő
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel.
Szabadkereskedelem vagy agrárkockázat?
Zöldet kapott az EU–Mercosur közti egyezmény.
Láz, hasi panasz, bizonytalanság: erre találták ki a 116117-et
Az új segélyhívószámot akkor kell hívni, ha a 155-ös segélyhívószám hívása még nem indokolt.
Tomáš Drucker szerint a kötelező matematikaérettségi bevezetése a jelenlegi kor kihívásaira reagál
A kötelező matematikaérettségi bevezetése a jelenlegi kihívásokra reagál – jelentette ki Tomáš Drucker oktatási miniszter (Hlas-SD). A TASR-nek adott interjúban hangsúlyozta: Szlovákiának képzett szakemberekre van szüksége a műszaki területeken, köztük az atomenergetikában.