Titulka
Bizalmatlan az Európai Unió a magyar diplomatákkal
Az Európai Unió korlátozza Magyarország hozzáférését a bizalmas anyagokhoz, ugyanakkor a közelgő választások miatt egyelőre nem reagál hivatalosan azokra a vádakra, hogy az Orbán Viktor vezette kormány érzékeny információkat adhatott át Oroszországnak.
Diplomáciai megoldást sürget Oroszország
Oroszország hétfőn politikai és diplomáciai megoldást sürgetett a közel-keleti konfliktusban, miután Donald Trump amerikai elnök ultimátumot adott Iránnak a Hormuzi-szoros megnyitására.
Pszichiáter a készülő drogtörvényről: jó ötlet, de ettől nem lesz kevesebb munkánk
A szlovák kormány új tervezett drogtörvényének célja, hogy ne egyenként keljen betiltani az új pszichoaktív szerek alkotóelemmeit, hanem az összetevőket „csoportonként” tiltsák be.
Görögországban megkezdődik a három évvel ezelőtti vonatbalesettel kapcsolatos bírósági per
A görögországi Larissa városban megkezdődik a bírósági per azzal a 26 személlyel, akik ellen vádat emeltek a 2023-as vonatbaleset kapcsán, melynek során 57 ember vesztette életét.
A felvidékiek jogfosztását Brüsszelben tárgyalják miközben kudarcok jelentkeznek a kormány rendőrháborúja terén
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel.
A városok bizonyos kérdésekben államfői jogköröket szeretnének
Vétójogot kérnek az önkormányzatok a törvényhozásban.
Orbán Viktor utasította az igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja ki a Szijjártó Péter lehallgatásával kapcsolatos információkat
Orbán Viktor magyar miniszterelnök utasította az igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja ki a Szijjártó Péter lehallgatásával kapcsolatos információkat.
Gubík László a magyarországi választásokról: akár büszkék is lehetünk rá, hogy az egész világ erre figyel majd
Hétvégén ülésezett a Magyar Szövetség Országos Tanácsa.
Heves vitát eredményezett az Európai Parlamentben a Beneš-dekrétumok ügye
Jogászok és képviselők ütköztették álláspontjaikat a dekrétumok jogi és politikai következményeiről.
Zelenszkij szerint körvonalazódik az újabb orosz-ukrán fogolycsere
Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, az ukrán és az amerikai delegáció befejezte a tárgyalásokat Floridában az orosz-ukrán háború kapcsán.