Titulka
Inváziónak nevezte a Fehér Ház Oroszország katonai behatolását Ukrajna területére
Az Egyesült Államok bevezetheti azt a szankciót, hogy nem engedik hozzáférni dollárhoz az orosz bankokat.
A szlovák politikai szcéna elítéli Putyin lépését
„Az úgynevezett népköztársaságok elismerése akadályozza a konfliktus megoldására irányuló erőfeszítéseket” – jelentette ki Zuzana Čaputová.
Február 22-e a cserkészet világnapja
Ezen a napon 216 országban, mintegy 50 millió cserkész ünnepli a szervezet létrejöttét és ezen a napon született 1857-ben a mozgalom alapítója, Robert Baden-Powell.
Szerdai nap felhősebb égboltra számíthatunk
Többfelé is számolhatunk csapadékkal.
A francia hadsereg kilenc év után kivonul Maliból
A francia csapatok 2013-ban érkeztek Maliba mikor a tuareg törzsek az iszlamista lázadókkal együttműködve átvették a hatalmat az ország északi részén, és előrenyomulásuk már a fővárost, Bamakót fenyegette.
A főügyész ismét bevetette a 363-as paragrafust
A volt környezetvédelmi miniszter testvére ellen folyó eljárást szüntették meg.
A Magyar Honvédség csapatokat vezényel az ukrán határhoz
A Magyar Honvédség csapatokat vezényel a keleti országrészbe, írja Benkő Tibor honvédelmi miniszterre hivatkozva az MTI.
A németek felfüggesztik az Északi Áramlat II üzembe helyezését
A kancellár szerint Oroszország azzal, hogy elismerte a szakadár területeket súlyosan megsértette a nemzetközi jogot.
Miért kell védeni az áldozatokat?
1990. február 22-én tette közzé az Európai Tanács a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ez a nap azóta a kontinens számos országában az áldozatok napja.
Ivan Korčok külügyminiszter élesen bírálta Oroszország Ukrajna elleni lépéseit
Korčok fontosnak tartja, hogy ebben a feszültségekkel teli helyzetben Szlovákia egy része kikerüljön az utóbbi idők geopolitikai tévelygésből.