Titulka
Változásokat sürgetnek a fogorvosi képzéseknél
Fogorvosok Országos Szakszervezete felajánlotta, hogy átvenne bizonyos tanulmányi programokat az egyetemtől.
Vasárnap Délután Csenger Ferenccel
A Vasárnap Délután június 12-i műsora.
Már tisztább víz folyik a Sajóba
Az első vizsgálatok megerősítették, hogy már tisztább víz folyik a Sajóba az alsósajói vasércbányából.
Elkelt Nagykövesd vára
Bodrogköz emblematikus műemléke a MANEVI SK tulajdonába került.
Mekkora problémát jelent a kábítószer fogyasztás az Unióban?
Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontja kedden kiadott éves jelentésében arról írt, hogy megnőtt a szerhasználók száma a világjárvány kezdete óta.
Matteo Salvini szeptemberig ad időt a Draghi-kormánynak
Szeptemberben érkezhet el az ideje a politikai fordulatnak, ha a kormány addig nem teszi meg a gazdaság és a családok védelmét biztosító lépeseket - mondta Matteo Salvini, a kormánypárti, jobboldali Liga vezetője a Corriere della Sera című olasz napilapnak a jobboldalnak kedvező helyhatósági választások után.
Látogatóban Szabó László galántai szobrász műhelyében
Szabó László készítette a 2007-ben felavatott Hejcei szlovák katonai repülőgép szerencsétlenség emlékművét Hejce község központjában.
Mit élnek át a nagycsaládosok az infláció és a növekvő energiaárak árnyékában?
Egyre jobban érzi a családi költségvetés a megnövekedett energiaárakat.
Utcára vonulnak az iskolaügyi szakszervezetek képviselői Pozsonyban
Ma délután 13 óra 30 perctől tüntetni fog Pozsonyban az iskolaügyi alkalmazottak szakszervezete.
A romák oktatását és a kisebbségek finanszírozását bírálja az Európa Tanács
Szlovákiának javítania kellene a romagyerekek oktatásán és nagyobb mértékben kellene támogatnia a nemzeti kisebbségi kultúrát. Derül ki abból a szakvéleményből, melyet az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményének Tanácsadó Bizottsága dolgozott ki.