Titulka
Zelenszkij: 4 millió ukrán van lekapcsolva az áramszolgáltatásról
Az ukrán elnök arról is beszélt, hogy a fűtési szezonban szükséges áruk behozatala mentesül az áfa és az importvám alól.
Továbbra is őrizetben marad az a szepesremetei fiatal, aki baltával akart rátámadni osztálytársaira
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) még októberben vette őrizetbe a fiatalkorút.
Megválasztották az új ombudsmant és a Közbeszerzési Hivatal igazgatóját
81-en szavaztak a törvényhozásban Robert Dobrovodský mellett. A Közbeszerzési Hivatal igazgatójáról is döntött a parlament.
Árstopot vezet be a tojásra és a burgonyára a magyar kormány
Ezt Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a szerdai sajtótájékoztatón.
Káčer: A magyar kormány érvei az uniós szankciókról hasonlítanak a Kreml propagandájához
A szlovák külügyminiszter szerint Magyarország teljesen elszigetelődött a nyugati szövetségeseitől.
„Sose hallgattam vidám zenét” – Dunai Gergővel Puha József beszélget
Együttese az első nagylemeze megjelentetésére készül.
A kormány jóváhagyta az energiaigényes vállalatoknak nyújtandó támogatást
A kormány hétfői döntése nyomán könnyebben élhetik túl a közelgő telet azok a vállalkozók, akiknek már-már megélhetési gondokat okoznak az égbe szökő energiaára.
Ankarai Canossa
A svéd miniszterelnök Ankarába látogatott, hogy a török elnök jóváhagyását kérje országának NATO-csatlakozási kérelméhez.
Még mindig nem világos, melyik párt szerezte meg a többséget az amerikai kongresszusban
A választások előtti közvélemény-kutatások nagy republikánus sikert jósoltak.
Magyar származású, meleg képviselőt küld a Kongresszusba Vermont
A korábban tanárként dolgozó, két gyermekes Balint megválasztását többen történelmi jelentőségűnek tartják.