Titulka
Bejelentette lemondását Nicola Sturgeon
Lemondott posztjáról Skócia kormányfője. Nicola Sturgeon több mint 8 évig töltötte be az ott első miniszternek nevezett tisztséget. Indoklásában úgy fogalmazott: a skót függetlenség kivívásához olyan vezetőre van szükség, aki nála alkalmasabb a társadalmi ellentétek áthidalására.
Meghosszabbították a menekültek elszállásolása után járó támogatás kifizetését
A támogatás összege továbbra is tíz euró marad. A belügyminiszter szerint továbbra is ez a leghatékonyabb módja a menekültek megsegítésének.
Putyinnal találkozna Ferenc pápa, hogy megvitassa vele béketervét
Ferenc pápa szeretné megvitatni Vlagyimir Putyinnal az Oroszország és a Nyugat közötti európai konfrontáció békés rendezésére vonatkozó tervét - jelentette ki az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének a katolikus egyházfővel levelező elnöke, Leonyid Szevasztyjanov.
Rendkívüli parlamenti ülést tartanak pénteken a Smer-SD kezdeményezésére
Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett a Smer-SD. Célja, hogy az előrehozott választást ne szeptember végén, hanem június 24-én tartsák.
Az érintettek bírálják Karas az LMBTQ-közösség életét javítani szándékozó törvénytervezeteit
A törvénytervezet lehetővé tenné, hogy nem házas emberek közjegyző előtt tett nyilatkozattal egymást jelölhessék ki bizalmas személlyé.
Gyanús telefonhívásokra figyelmeztet a nyitrai rendőrség
A csalók rendőrnek adják ki magukat a beszélgetések során. Azt állítják a telefonban, hogy az idős személy unokája közlekedési balesetet szenvedett, és pénzre van szüksége.
Már folyósítják a magasabb szociális juttatásokat a munkaügyi hivatalok
Január elejétől emelkedett az anyagi szükséghelyzetben élők segélye, a gyermekgondozási segély, a bányászoknak járó kárpótlás és a családi pótlék.
Enyhén megemelkedett a szennyvízben a koronavírus koncentrációja Nyitra megyében
2023 harmadik hetében enyhén megemelkedett a szennyvízben a koronavírus koncentrációja Nyitra megyében – tájékoztatott honlapján a Közegészségügyi Hivatal.
Szlovák férfiak Ukrajnába sorozásával riogatnak
Az év elején megjelent a közösségi oldalakon egy ál-dokumentum, amely azt hivatott bizonyítani, hogy a kerületi hatóságok mozgósításra készülnek. A hoaxot a Milan Uhrík vezette Republika is felkapta, majd a Smer-SD elnök Robert Fico is meglovagolta.
Ukrajna újjáépítésére fordítanák a Nyugaton befagyasztott orosz jegybanki tartalékokat
Ukrajna újjáépítésére fordítanák az európai uniós tagállamok a Nyugaton befagyasztott orosz jegybanki tartalékokat. A terv érdekes de több akadálya is van egyben.