Titulka
A feszültségek azonnal csökkentését jelentette be a koszovói kormány
Július 11-én, kedden késő este az észak-koszovói feszültségek azonnali kezelését, a rendőri jelenlét csökkentését és koraőszi előrehozott önkormányzati választásokat jelentett be a koszovói kabinet.
Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát lőtt ki
Észak-Korea hosszú hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt fel az ország keleti partjairól a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának bejelentése szerint.
Lavrov: Amíg a Nyugat Moszkva legyőzésére törekszik, a háború folytatódik
"Az ukrajnai fegyveres összecsapás mindaddig folytatódik, amíg a Nyugat nem mond le arról, hogy hatalmat gyakoroljon Moszkva felett, és legyőzze" - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Oroszország dróntámadást indított Kijev és környéke ellen
Július 12-ére, szerdára virrradóra immár második éjszaka indított dróntámadást Kijev és környéke ellen Oroszország - közölte az ukrán hadsereg.
Eddig 630 ezer utast szállított a vágsellyei elektromos busz
A 2022-es évben összesen 136 ezer utast szállított a vágsellyei városi elektromos busz, az üzembe helyezése óta eltelt 6 évben pedig már több mint 630 ezret.
Elmarad a járvány előtti szinttől a dunaszerdahelyi Thermalpark látogatottsága
Körülbelül tíz százalékkal esett vissza a járvány előtti évekhez képest a dunaszerdahelyi Thermalpark termálfürdő látogatottsága.
Több száz új parkolóhelyet alakítanak ki idén Komáromban
Még ebben az évben több száz új parkolóhely létesül Komáromban. A beruházás nagyobb részét a városi költségvetésből finanszírozzák.
Egyre többen kerülnek kórházba a hőség miatt
Fokozott odafigyelésre van szükség a trópusi kánikulában.
Egyre többen menekülnek személyes csődeljárásba
A statisztikák arról tanúskodnak, hogy egyre többen élnek ezzel a csődeljárással.
Elhunyt Milan Kundera
Évtizedek óta Franciaországban élő cseh író 94 éves volt.