Titulka

A kijevi vezetőség szerint a dunai kikötőt támadó orosz drónok egy része Románia határát is megsértette
A kijevi vezetőség szerint az Izmajil ukrán kikötővárost az éjszaka folyamán támadó orosz drónok közül kettő Romániát is megtámadta azzal, hogy átlépett határukon - derül ki a Reuters egy meg nem nevezett ukrán forrásra hivatkozott közleményéből.

A középiskolák elsősei is pályázhatnak a 350 eurós, digitális eszközökért járó támogatásra
A középiskolák első évfolyamának diákjai is pályázhatnak a számítógépek és táblagépek vásárlását segítő 350 eurós támogatásra, a projekt szervezői ugyanis kibővítették a lehetséges pályázók körét.

Visszatért a Földre a Nemzetközi Űrállomás négy űrhajósa
Visszatért a Földre a Nemzetközi Űrállomás négy űrhajósa, az őket szállító SpaceX-kapszula hétfőn landolt a floridai Jacksonville partjainál.

Zuzana Čaputová államfő Novák Katalinnal találkozik a migráció ügyében
Zuzana Čaputová Novák Katalin magyar államfővel találkozik a migráció ügyében – a szlovák köztársasági elnök ezt a tanévnyitót követően jelentette be egy fővárosi alapiskolában, Récsén.

Véghajrába fordult a kampány
Vészesen fogy az idő, a politikusoknak ugyanis már csak néhány napja maradt, hogy meggyőzzék a választóikat, igenis érdemes rájuk voksolni.

Özönvízszerű esőzések sújtják Spanyolországot
Több régióban a legmagasabb szintű riasztás van érvényben. Az embereket felszólították, hogy maradjanak otthon.

Több Szabadka feliratot is szétvertek mára virradóra a Vajdaságban
A szerbiai Palicson és Békován ismeretlen tettesek tönkretették vasárnap reggelre a magyar nemzeti színű és magyar nyelvű Szabadka feliratotokat. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a rongálók Alekszandar Vučić elnöknek üzentek.

Elárasztotta a kassai pingvinek medencéjét a hétvégi vihar
A hétvégi viharok következtében a kassai állatkertben még szombaton beázott a pingvinek területe, amely egy domb alatt található.

700 ezer euróval növeli az áthidaló kölcsönét Vágsellye
700 ezer euróval növeli az áthidaló kölcsönét Vágsellye, a pénzt a vasútállomás előtti terület átépítésének finanszírozására fordítják.

Újra közlekednek a vonatok a Galánta-Szered és Nagyszombat közötti szakaszon
A Szlovák Vasúttársaság szeptember 1-én indította újra a vasúti közlekedést a vonalon, amelyen május 12-től pótlóbuszokkal szállították az utasokat.