Titulka
Az osztrák kormányfő a Néppártot bízta meg a kormányalakítással
Alexander van der Bellen bejelentette, nem a parlamenti választásokon győztes Osztrák Szabadságpárt elnökét, hanem a második helyen végzett Osztrák Néppárt elnökét, Karl Nehammer hivatalban lévő kancellárt bízza meg a kormányalakítással.
Az egy főre eső GDP tekintetében épp hogy csak nem sereghajtó Szlovákia
Az uniós statisztikai hivatal közzétette Európai Unió az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson számolt GDP-statisztikáját.
Az óraátállításnak negatív hatásai is vannak a szervezetünkre
Minden év utolsó októberi vasárnapján kezdődik, és az utolsó márciusi vasárnapig tart a téli időszámítás, az óraátállítás azonban sokak szervezetét alaposan megviseli.
Bemutatta nemzeti deszegregációs projektjét az oktatásügyi tárca
A roma tanulók szegregációjának megszüntetésére irányuló projektben tizenkettő iskola vesz részt.
A Fülöp-szigeteket sújtó Trami-vihar szedi az áldozatokat
A Fülöp-szigeteket sújtó Trami-viharnak már 40 áldozata van. A vihar szerdán érte el a szigetet, az áradások miatt a helyi hatóságok több mint 190 ezer embert evakuáltak.
Az év eleje óta több mint 4600 szamárköhögéses esetet regisztráltak
Az év eleje óta több mint 4600 szamárköhögéses esetet jelentettek a Közegészségügyi Hivatalnak.
Aláírták Prágában a Csehország és a Vatikán közötti konkordátumot
Csehország és Vatikán viszonyát a jövőben egyezmény (ú.n. konkordátum) fogja szabályozni, amelyet csütörtökön írt alá Prágában Petr Fiala cseh kormányfő és Pietro Parolin vatikáni államtitkár.
Az uniós bővítésről tárgyal az Európai Bizottság elnöke a balkáni országokban
Ursula von der Leyen szerint az Európai Unió elkötelezett a bővítési tervei mellett, és ez lesz a legfőbb prioritása. Bosznia-Hercegovina és Észak-Macedónia után Szerbiába utazik az Európai Bizottság elnöke, hogy az uniós bővítésről tárgyaljon.
Az Ukrán hírszerzés szerint megérkeztek az észak-koreai katonák Ukrajnába
Az észak-koreai katonai egységek elhagyták oroszországi kiképzőterületeiket, és beléptek az orosz-ukrán háború területére, közölte csütörtökön az ukrán hírszerzés.
Bearanyozza a hétköznapokat a Naptejszínhab!
Balanyi Szilárd Naptejszínhab c. albuma néhány napja látott napvilágot.