Titulka
Alkotmánymódosító javaslata visszavonására szólította fel a kormányfőt az SaS
A Robert Fico miniszterelnök által javasolt alkotmánymódosítás tömeges észrevételezését kezdeményezi az ellenzéki SaS.
Több mint másfél milliárd euró uniós forrástól eshet el az állam – figyelmeztet Veronika Remišová
A legfrissebb adatok alapján az uniós források lehívásának mértéke Szlovákiában a 12,5 milliárd eurós teljes összeg 3 százalékát teszi ki. Ha nem gyorsul fel jelentősen az uniós források felhasználása, Szlovákia az év végéig 1,54 milliárd eurót veszíthet.
Visszautasítja Robert Fico a szlovák belügyekbe való cseh beavatkozással kapcsolatos állításait a cseh kormányfő
Petr Fiala cseh kormányfő február 3-án, hétfőn Brüsszelben nem hivatalos megbeszélést folytatott Robert Ficóval és tiltakozott a szlovák kormányfő azzal kapcsolatos kijelentései miatt, hogy a cseh politikusok és a média beavatkozznak Szlovákia belügyeibe.
Megszavazta az egészségügyi törvény módosítását a parlament
Megszavazta a parlament az Orvosszakszervezeti Szövetséggel, a LOZ-zal kötött megállapodás részét képező jogszabályt.
Gorilla-ügy: Haščák kontra állam
Mit jelent az Alkotmánybíróság döntése?
Mi lesz a kassai magyar iskolák sorsa?
Ipari és Márai: két hónap haladék a további egyeztetésekre.
Kategorikusan elutasította Donald Trump a Gázai övezet amerikai átvételéről szóló javaslatát a palesztin elnök
Mahmúd Abbász palesztin elnök határozottan visszautasította Donald Trump amerikai elnöknek a Gázai övezet átvételére vonatkozó javaslatát.
A Hlas-SD elnöke elfogadja Malatinec távozását a frakcióból
Roman Malatinec távozása a Hlas-SD frakciójából és belépése a Národná Koalícia nevű párthoz immár tény, el kell fogadni – jelentette ki még a kormány ülése előtt Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas-SD elnöke.
Egyes dolgok dinamikusan változnak, a kormányon belül is lehetnek változások – mondta a védelmi miniszter
Robert Kaliňák kijelentette, hogy a parlamenti napirend a prioritás.
A sertéspestis megállíthatatlannak tűnik
A vadászkamara a lakosok együttműködését kéri.