Otthon
Jövőre változik a parkolás Dunaszerdahelyen
Június 27-én tartotta soros ülését Dunaszerdahely Város képviselő-testülete.
Fizetős lesz a parkolás Rimaszombat központjában és a kurinci üdülőnél
Fizetős lesz a parkolás Rimaszombat központjában és a kurinci üdülőtelepen, az érintett lakosok éves parkolókártyát vásárolhatnak.
Folyatódik Andrej Kiska pere a KTAG-ügyben
A Poprádi Járásbíróságon június 29-én, csütörtökön folytatódik Andrej Kiska korábbi államfő pere a KTAG cég miatt. A tárgyaláson a közönség soraiban ott van Štefan Harabin is, aki úgy beszélt Kiskáról, mint egy bűnüzőről.
Családon belüli erőszak – hogyan hathat a közbeszédre Boris Kollár ügye?
Megvan a szükséges számú képviselői aláírás ahhoz, hogy a parlament a korábban az élettársát saját bevallása szerint is fizikailag bántalmazó Boris Kollár (Sme rodina) házelnök visszahívásáról tárgyaljon.
Nehezen azonosítható rendszámok, lassabban készülő útlevelek
Érdemes odafigyelni az útiokmányok érvényességére és kellő időben való kiváltására.
Vádat emeltek a férfi ellen, aki Čaputovát és Naďot fenyegette
Vádat emeltek a férfi ellen, aki Zuzana Čaputovát és Jaroslav Naďot fenyegette. Egyúttal indítványt nyújtottak be az ügyészséghez a vádlott őrizetbe vételére.
Januártól a gyógyszertárban is beadják az influenza elleni védőoltást
2024 januárjától gyógyszertárakban is beadható lesz az influenza elleni védőoltás felnőtteknek – döntött június 28-án, csütörtökön a parlament.
A keresztények a két leghíresebb apostol, Szent Péter és Pál napját ünneplik
A keresztények Szlovákiában és szerte a világon ma ünneplik a két leghíresebb apostol, Szent Péter és Szent Pál ünnepét, akik az egész akkor ismert világon hirdették Jézus Krisztus evangéliumát.
Megszűnik a tévé- és rádióelőfizetési díj
Júliustól automatikusan megszűnik a tévé- és rádióelőfizetési díj befizetési kötelezettsége, nem kell külön kérvényezni.
Brüsszelbe, az Európai Tanács ülésére utazik csütörtökön a miniszterelnök
Ódor Lajos miniszterelnök ma Brüsszelbe utazik, hogy részt vegyen az Európai Tanács kétnapos ülésén - tájékoztatta a TASR hírügynökséget a kormányhivatal sajtóosztálya.