Otthon

Részvéttáviratot küldött Görögországba az államfő
Zuzana Čaputová köztársasági elnök március 1-jén, szerdán részvéttáviratot küldött Katerina Sakellaropoulos görög köztársasági elnöknek a Lárisza város közelében történt vonatbaleset kapcsán.

Nyolc személyt vett őrizetbe korrupció miatt a Riči akció keretében a NAKA
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség szerdán korrupció gyanújával őrizetbe vett 8 személyt a Nyitra megyében lebonyolított Riči akció keretében.

Kétharmadával nőtt februárban a költségvetési hiány
Február végén 1,138 milliárd eurós hiányt ért el az állami költségvetés. Éves összevetésben így 458 millió euróval, azaz 67,3 %-kal romlott az állam gazdálkodása.

Hat és fél tonna humanitárius segélyt küld Szíriába Pozsony
Szlovákia 6,5 tonna humanitárius segélyt, élelmiszert, higiéniai csomagokat és polgári védelmi felszerelést küld a földrengés sújtotta Szíriába.

Érsekújvárba látogatott Zuzana Čaputová köztársasági elnök
Érsekújvárba látogatott Zuzana Čaputová. Az elnök a régió 27 polgármesterével, a város és a régió intézményvezetőivel, egyházi képviselőkkel, társulások tagjaival találkozott.

Elfoglalta hivatalát a Versenyhivatal új elnöke
Új elnöke van a Szlovák Köztársaság Versenyhivatalának. Juraj Beňa március 1-jén, szerdán lépett hivatalába, miáltal Tibor Menyhart utódja lett, aki két ciklust töltött el a hivatal élén, és újfent történő jelölését a hatályos jogszabály nem tette lehetővé.

Idén érvényüket veszítik a régi „rózsaszín” jogosítványok
Az év végéig van lehetőség a 2004 előtt kiállított vezetői engedélyek cseréjére.

Elutasítjuk az újságírók elleni ismételt támadásokat
Az újságírók kétharmadát érte fenyegetés az elmúlt egy évben.

Az állami költségvetésből kap pénzt az RTVS
A Szlovák Rádió és Televízió finanszírozására a jövőben az állam a GDP 0,17 százalékát fordíthatja, ami az elkövetkező évben 180 millió eurót jelenthet. Az utóbbi években az RTVS bevételei 120 és 140 millió euró között mozogtak.

Félmillió COVID-19 elleni vakcinát ajándékozott Kazahsztánnak Pozsony
Közel 10 millió euró értékben, több mint félmillió COVID-19 elleni Pfizer/BioNTech-vakcinát ajándékozott Kazahsztánnak Szlovákia.