Otthon
Alkotmánybírósághoz fordulhat-e Huliak?
Rudolf Huliak az SNS listáján parlamentbe jutott képviselő jelezte, ha az államfő nem nevezi ki környezetvédelmi miniszternek, panaszt nyújt be az alkotmánybírósághoz.
Milyen lesz az új kormány és parlament?
Szerdán volt az új parlament alakuló ülése, és hivatalába iktatták Robert Fico negyedik kormányát. A Smer, a Hlas és az SNS 7 : 7 : 3 arányban osztotta el a miniszteri posztokat.
Júliustól szeptemberig alacsonyabb volt a halálesetek száma, mint egy éve
Szlovákiában a harmadik negyedévben, júliustól szeptemberig csaknem 12 300 ember halt meg, ami közel 12 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, ugyanakkor közel 3 százalékkal kevesebb, mint a világjárvány kitörését megelőző ötéves átlag. Ez derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Fico nem támogatja az Ukrajnának nyújtandó a katonai segélyt
Robert Fico az EU-csúcstalálkozó előtt kijelentette, hogy nem támogatja az Ukrajnának nyújtandó katonai segélyt - írja a Denník N. "Egy év után az oroszok több területi nyereséggel rendelkeznek, mint Ukrajna. Akkor magyarázzák meg nekem, mi lesz egy év múlva. Hiszen láthatjuk, hogy nincs katonai megoldás" - mondta a parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságában.
A tervek szerint halad a munka Krasznahorkán
Az ütemterv szerint haladnak Krasznahorka várában a felújítási munkálatok az alsó és a középső várban. A vár alatti területen is jelentős az előrehaladás, viszont a tél beálltával a kültéri munkákat pár hónapra felfüggesztik - közölte a Szlovák Nemzeti Múzeum - Betléri Múzeum.
Csaknem 1,5 millió euró jut a szlovák-magyar határ menti kisprojektekre
Fesztiválok, sport- vagy kulturális rendezvények, táborok, valamint szakmai konferenciák és egyéb programok kaphatnak anyagi támogatást az uniós alapokból a szlovák-magyar határ menti régióban.
Selmecbányán újjáépítik a bányászati archívumot a tűzvész után, új épületre lenne szükség
Jelenleg helyreállítási munkálatok folynak a Szlovák Bányászati Archívum történelmi épületében Selmecbányán, amely a március 18-i tűzvész által érintett hét épület között volt. A kormány áprilisi ülésén közel 800 000 eurót hagyott jóvá az archívum számára erre a célra.
Ódor Lajos leköszönt kormányfő szerdán a Dennik N vendége volt
Ódor többek közt elmondta, nem hiszi, hogy Szlovákia jelentősen profitálna a negyedik Fico-kormányból. "Amikor az ember könyvet ír, előfordulhat, hogy lesz benne egy rossz fejezet. De ha valaki három fejezetet írt, és mindegyik rossz volt, aligha hiszem, hogy a negyedik jó lesz" - mondta.
Megtartotta első ülését a kormány, leváltották Bukovszky László kisebbségi kormánybiztost
Az újonnan kinevezett kormány miniszterei szerdán délután átvették hivatalukat. A minisztériumból egyenesen a kormányhivatalba, a Fico-kabinet első ülésére mentek a kormánytagok.
Frakciókat alakítottak a pártok és mozgalmak a parlament alakuló ülésén
Parlamenti frakciókat alakítottak a politikai pártok és mozgalmak a parlament mai alakuló ülésén.