Otthon
Névváltoztatás, új alelnökök, és államfőjelölt a Szövetség hétvégi kongresszusának eredménye
A Magyar Szövetség a hétvégén közgyűlést tartott amelyen számos fontos döntést hozott.
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel
Nehéz lesz a kormánynak gyorsított eljárásban elfogadni a Speciális Ügyészi Hivatal megszűntetését. A PISA eredményeket elkeseredetten kommentálják a politikusok. A Szövetség nevet módosítva bekebelezte a Hidat és az Összefogást.
Vasárnap útnak indultak a Leo Express vonatai Komárom és Pozsony között
Vasárnap elindultak a Leo Express vonatai a Komáromot, Dunaszerdahelyt és Pozsonyt összekötő vasúti szakaszon. A vasúti szakasz átvételével új, apró módosításokkal kiegészült menetrenddel közlekednek a cseh vállalat vonatjai.
A Pénzügyminisztérium hétfői ülésén ismerteti a jövő évi költségvetés tervezetét
A Pénzügyminisztérium hétfői háromoldalú ülésén ismerteti a jövő évi költségvetés tervezetét. 2024-re a bruttó nemzeti termék 6 és fél százalékos hiányával terveznek, ami 8 és fél milliárd eurónak felel meg. A hiányt 2025-re 5, míg 26-ra 4 százalék alá akarják csökkenteni.
Ladislav Kamenický szerint Szlovákia a görög úton halad
Ladislav Kamenický (Smer-SD) pénzügyminiszter szerint Szlovákia jelenleg a görög úton halad, ezt pedig tovább ronthatják a nemzetközi pénzügyi piacon felvett hitelek.
Megszűnnek a Szövetség platformajai
"Egyetlen olyan magyar párt létezik Szlovákiában, amely az országban élő magyarságot képviselni tudja, ez mától a Magyar Szövetség" - jelentette ki Forró Krisztián, a megújult Szövetség elnöke a párt Paton tartott közgyűlésén.
Szinte eltűntek a visszaváltható PET-palackok a szelektált hulladékból
A visszaváltható csomagolás szinte eltűnt a szelektált hulladékból, mennyisége több mint 90 százalékkal csökkent.
Az államfő megemlékezett a korrupció elleni küzdelem napjáról
A demokrácia nem járhat a demokráciák alapját képező alapvető értékek megváltoztatásával - írta Zuzana Čaputová államfő a közösségi oldalon a korrupcióellenes nemzetközi nap alkalmából.
Büntetőeljárás indult Tibor Gašpar volt parlamenti képviselő ellen
Büntetőeljárást indított a rendőrség Tibor Gašpar parlamenti képviselő, volt országos rendőrfőkapitány ellen bizalmas információkkal való visszaélés miatt – tájékoztatott pénteken Zuzana Drobová, a Főügyészség szóvivője.
A miniszterelnök szerint veszély fenyegeti az alapvető emberi jogokra a Speciális Ügyészi Hivatal működése
A Büntető törvénykönyv módosítására és a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) megszüntetésére vonatkozó törvénymódosításról indokolt gyorsított eljárás keretében tárgyalni, mert veszély fenyegeti az alapvető emberi jogokat és a szabadságokat – jelentette ki pénteken Robert Fico kormányfő.