Nappali
Ismét a „Jókai” színpadán a Hőbörgő János Mátyás Károly!
Március utolsó két hétvégéjén több ízben is megtekinthető lesz az előadás a Komáromi Jókai Színházban.
Új elemmel bővült a Déryné Program
Öt éve indult útjára a Déryné Program, amely azóta is fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a színház varázsát minél szélesebb körben elérhetővé tegye.
A konduktív pedagógia – Több mint fejlesztés
Dr. Pető András által kifejlesztett egyedülálló gyógymód a szervezet önregenerálódására alapozva fejleszti a mozgásképességet.
Az autóversenyzés több mint sport, egy életforma
Vallja a komáromi Cséplő Balázs, aki tavaly csúcsra tört kis Peugeot-jával – ő lett ugyanis a hegyi autóversenyzés szlovákiai bajnoka.
Hogyan lehet az iskolai közeg biztonságos?
Minden szülő szeretné tudni, hogy gyermeke egy olyan iskolába jár, ahol biztonságban van – de mit is jelent valójában a biztonságos iskolai közeg?
Palya Bea – merjük használni és szabadon engedni a saját hangunkat!
Az énekesnő legújabb albuma, Fénydalok címmel jelent meg.
„Régen egy fénykép olyan volt, mint egy ünnepi tárgy”
Az Életvilágok – perbetei képeskönyv című kötet szerkesztőjével, Jakab Ferenccel és a kötetet összeállító Varga Tibor fotóművésszel beszélgettünk.
Keressük a mesékben a csodát!
Jókai Mórt legtöbben regényeiről ismerik, de vajon meséit is érdemes kézbe venni?
Nőnap után a női szerepekről
Szabadság versus társadalmi elvárások.
Sosem mondanám egy diákomnak, hogy „belőled úgyse lesz semmi“
Culka Ottó színművésszel és egyetemi oktatóval beszélgettünk kerek, negyvenedik születésnapja alkalmából.