Kultúra | Tudomány
Otthon mindenütt – interjú Tóth Károly színművésszel
Tóth Károly színművészt jól ismerhetik a színházkedvelők mellett a szlovák és magyar tévénézők is, hiszen szereplője volt a magyarországi Barátok közt és a szlovák Dunaj című sorozatnak is.
A Kassai Nemzeti Színház nyitja az Operaház évadát
A Kassai Nemzeti Színház vendégjátékában először lesz látható Magyarországon Karol Szymanowski lengyel zeneszerző Roger király című operája augusztus 22-én az Opera Eiffel Műhelyházában. A szlovák társulat vendégjátéka lesz a Magyar Állami Operaház 140. évadának nyitánya.
Nem minden harcot kell megharcolni
Gyerekkora óta, akarva akaratlan a margóra sodródik a Margó vendége: Pléh Csaba nyelvész, pszichológus.
Van-e visszaút oda, ahonnan mindenki menekül?
Krusovszky Dénesnek öt év után jelent meg új regénye, a Levelek nélkül, amely történetében számos közéleti aktualitással találkozhatunk.
Már több mint egymilliárd dollárt hozott a Barbie a világ jegypénztárainál
A Warner vízválasztónak nevezte az eredményt.
Petőfi, akit mindig kihasznált a politika
A költő kultuszának és a kultúrpolitikai kitettségének változásait dolgozta fel a Petőfi minden időben című budapesti kiállítás
Elképesztő híreket gyártanak a klímaváltozással kapcsolatban
A nagy melegben a hoaxok gyártóinak igencsak meglódult a fantáziájuk.
Háborúnk a bennünk élő fenevaddal
Szécsi Noémi íróval beszélgetünk Rohadt állatok című kötetéről.
PRIDE a Szlovák Nemzeti Galériában
Németh Kristián olyan alkotásokat mutat be a galéria területén amelyek szorosan kapcsolódnak a queer közösséghez.
Az erőszakra nincs bocsánat
Kiss Judit Ágnessel beszélgetünk az Egy nőalak szürke kontúrja című regényéről.