Külföld
Közép-európai delegáció a háborús Kijevben
Az út a jelentős biztonsági kockázatával együtt szimbolikus kiállás volt Ukrajna mellett.
Sikerült leváltani a csernobili nukleáris hulladéktárolókat üzemeltető személyzet felét ukrán szakemberekkel
A műszaki stáb 211 tagja február vége óta volt műszakban, így szellemi és a testi kimerültség miatt a feladatukat nem tudták ellátni biztonságosan.
Fegyvereket és kemény oroszok elleni fellépést kért Izraeltől Zelenszkij
Az ukrán államfő a zsidóüldözések történelmi párhuzamát hangsúlyozva fegyverszállítást és gazdasági szankciókat kért Oroszországgal szemben az izraeli parlament és a kormány tagjaihoz intézett beszédében.
Belarusz felől újabb támadástól tart Ukrajna
Fehérorszosz és az ott állomásozó orosz csapatok nyomulnának be Ukrajna nyugati területeire a hadsereg előzetes információi alapján.
Az oroszok második alkalommal hajtottak végre hiperszonikus rakétacsapást
Kinzsal rakétarendszerrel akár kétezer kilométerre lévő célpontokra is lehet támadást mérni.
Ferenc pápa szentségtörőnek nevezte az ukrajnai háborút
Az egyházfő arról beszélt, hogy Ukrajnában értelmetlen öldöklődés zajlik.
A török külügyminiszter szerint hatból négy ügyben megegyeztek az oroszok és az ukránok
A török külügyminiszter szerint tűzszünetre is van kilátás.
Juraj Šeliga támogatná az S-300-asok Ukrajnának való eljuttatását, Robert Kaliňák elutasítja azt
Robert Kaliňák szerint a fegyverszállítással Szlovákia is bekapcsolódik a háborús konfliktusba.
Az ukránok több mint 90%-a biztos abban, hogy Ukrajna képes visszaverni az orosz támadást
A közvélemény-kutatásban megkérdezettek közel fele abban reménykedik, hogy Ukrajna megnyeri a háborút.
Tömegbe hajtott egy autó Belgiumban, hatan meghaltak
Egyelőre nem tudni, hogy szándékos gázolás történt-e.