Rácz Vince cikkei
Az érem két oldala: antiszemitizmus és iszlamofóbia
Hol húzódik a határ jogos kritika és előítélet között? A zsidó- és muszlimellenesség politikai, fogalmi és társadalmi dilemmáiról tanácskoztak a Comenius Egyetemen.
„Itt egyetlenegy fél van, amelyik azonnal be tudná fejezni ezt a háborút, az pedig Oroszország“
Németh Andrással az ukrajnai háború esélyeiről, az orosz stratégiáról és a bizonytalan nyugati szerepvállalásról
Szellem a processzorból, avagy mi az, amit nem pótolhat az algoritmus
Rab Árpád a mesterséges intelligencia határairól, az emberi pótolhatatlanságról és a jövő nagy kérdéseiről.
Lépcsőházi katarzis. György Péter emlékezete
György Péter író, esztéta, a magyar szellemi élet meghatározó alakja hetvenegy éves korában hunyt el.
Nyáry Krisztián: „Krasznahorkai egyszerre magyar és univerzális, ilyenek a legnagyobbak“
Krasznahorkai László Nobel-díjának jelentőségéről és fogadtatásáról beszélgetett a neves irodalmárral Rácz Vince a Szabad Szóműves Páholyban.
Jordán Ferenc: Rengetegen vagyunk és rengeteget fogyasztunk
A tudománynak „észhez kell térnie”, és radikálisan nagyobb felelősséget kell vállalnia az összeomló bioszféra megmentésében – figyelmeztet Jordán Ferenc biológus legújabb könyvében. A Jövőnk a Földön provokatív hangon mutatja be, milyen megoldásokat kínálhat a tudomány a globális ökológiai válságra, és mit tehetünk mi magunk önpusztító viselkedésünk megváltoztatásáért.
Mindennapi tévhiteink a mesterséges intelligenciáról
Korántsem előre eldöntött tény, hogy végül milyen szerepet fog betölteni az életünkben a mesterséges intelligencia.
Múltunk cirilábécés vargabetűi
Magyar kérdés és nemzetállam építés az emigrációban, hiánypótló tanulmány a csehszlovák kommunista párt magyar kisebbséggel szembeni politikájáról.
„Az igazi ünnepeket nem lehet eltörölni“
Németh Ilona három nyelven jelentette meg A jövő kertjei című kötetét.
Az olvasóval meghal a demokrácia is
Az elmélyült olvasás visszaszorulása gyengíti a kritikai gondolkodást és a demokráciát.
A mérgező múlt üzenete. Öröklődő traumáink
Kutatások igazolják, a trauma úgy van jelen a következő generáció életében, mint egy láthatatlan szellem.
Egy merénylet utóélete
Amerika esete a jobboldali woke-kal.
Tőzsér Árpád 90. Az életmű mint irodalomtörténet
Líra, tudás és fegyelem – tisztelgés a Kossuth- és Artisjus Irodalmi Nagydíjas költő, a Nemzet Művésze előtt.
Lehetünk-e egyszerre zsidó- és palesztinpártiak?
A jelenlegi Izraeli-Palesztin konfliktus online térben keringő narratíváit vizsgálta Surányi Ráchel szociológus, a kutatás eredményeit nemrég egy publicisztikában tette közzé.
„Fontos különbséget tenni a propaganda és a tények között“
A gázai háború egyre jobban megosztja a világot: népirtásvád, éhínség, tüntetések és politikai viharok kísérik.
Naiv volt-e Merkel? Tízéves a menekültválság
Tíz év migráció: hogyan változott Európa, a politika és a menekültek integrációja?
„Minek ment oda? Miért öltözködött úgy? Ő tehet róla, hogy megerőszakolták!“
Szexizmstól a nőgyűlöletig a Kamaszok kapcsán
GPS-szel a jövőbe
Dr. Meskó Bertalan új könyve segít megérteni és alakítani az egészségügy jövőjét.
Bart István: Napozószékek a Titanicon
Környezettudatosság, globális felmelegedés és a nagy kérdés: civilizációnk túléli-e önmagát?
Róka és nyúl egy uszadékfán
Rácz Vince Az évszázad árvize a Csallóközben című tanulmány szerzőpárosával, Horváth Attilával és Mátis Márkkal beszélgetett.
Dávid-Barrett Tamás: A patriarchátus természetrajza
Az evolúciós viselkedéskutató szerint a nemi egyensúly kora jön.
„A homoszexualitás olyan, mint a balkezesség, vagy olyan valaki vagy nem“
Nádasdy Ádám Londoni levelei élményeiről, identitásról és elfogadásról mesélnek.
„A víz nem ismer határokat, mindenkit és mindent összeköt”
David Attenborough 99. születésnapjára, nemrég jelent meg a természetfilmes legenda új könyve és az azt kísérő ismeretterjesztő filmje, amely a Földünk utolsó vadonjával, az óceánnal foglalkozik.
„A férfi sorsa a nő“. Jókai és a nők
Jókai női kapcsolatait tárja fel új nézőpontból Szécsi Noémi friss könyve.
„Sokan remélik, hogy helytáll majd a geopolitikai színtéren“
Milyen pápaságra számíthatunk XIV. Leótól? Mártonffy Marcell elemzi az esélyeket.
Pápai vizeken
XIV. Leó pápa megválasztása új korszakot nyit: hagyomány vagy reálpolitika vezérli?
Megbélyegzésről és múltba fordulásról
Szabó Attila jogász szerint a civil szervezeteket és a független sajtót célzó feketelista-törvény új szintre emeli a rendszerváltás óta zajló politikai küzdelmet. A TASZ munkatársa a Qubiten megjelent publicisztikájában elemzi a jogszabálytervezet hátterét és következményeit. Bár a törvényjavaslat szavazását elhalasztották, az általa felvetett kérdések továbbra is aktuálisak.
„A magyarok számára a határtalan Európa a kívánatos“
Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter az európai integráció szenvedélyes híveként beszél a közép-európai ellentétek kezeléséről, a szuverenizmus korlátairól, valamint Magyarország és a térség sorskérdéseiről. A vele készült interjú még május közepén, a súlyos támadás előtt készült, amelynek során ismeretlen indítékból életére törtek.
Kegyetlen és archaikus arzenál része a nemi erőszak
Putyin háborúja nemcsak városokat, hanem életeket és testeket is romba dönt – a nemi erőszak stratégiai eszköz lett az orosz hadviselésben.
Hogyan vált az egykori szarvasi kisdiákból Csehszlovákia egyik megalapítója?
Demmel József történész Milan Rastislav Štefánik szarvasi gimnáziumi éveiről írt könyvével elnyerte a szlovák Dominik Tatarka-díjat.