Na hlavný obsah

Egy atomkatasztrófa lenyomatai

Hogyan reagált a magyar hírközlés a csernoboli atomkatasztrófára?

1986. április 28-án a Magyar Televízió esti műsorfolyamát nyolc óra körül Hardy Mihály bejelentkezése szakította meg. Az MTV moszkvai tudósítója egy szovjet kormányközlemény tartalmát ismertette, amely szerint „baleset történt a csernobili atomerőműben, a négy atomreaktor közül az egyik megsérült. Intézkedéseket foganatosítottak a baleset következményeinek felszámolására. Az áldozatoknak segítséget nyújtanak. Kormánybizottságot hoztak létre”.

Ez volt az első hír a magyar nyilvánosságban az atomenergia-felhasználás történetének egyik legsúlyosabb katasztrófájáról. Akik egy órával később a Petőfi Rádió híreit is meghallgatták, de csakis ők, többet is megtudhattak a szűkszavú, a hír rendkívüliségét elfedő szovjet tájékoztatásnál: Bedő Iván vállalva a felelősséget ugyanis a hivatalos szovjet távirati jelentés mellett már a szigorúan titkos magyar, vagyis csakis a szerkesztőség tájékoztatására szánt és nyugati forrásokból származó részletekről is hírt adott, arról, hogy kimutatható mennyiségű radioaktív sugárzás jutott a légkörbe, amelyet több ezer kilométerrel északabbra is észleltek.

Figyelemre méltó, a reggeli hírblokkban már nyoma sem volt az esti többletinformációknak, műszak, vagyis turnusváltás volt ugyanis a szerkesztőségben. Ezt a rövid, cenzúramentes időszakot leszámítva jó ideig csakis a hivatalos, alaposan megrostált információkhoz férhetett hozzá a magyar közönség. Pedig az első beszámoló elhangzásakor már térségünk felett is ott gomolyoghatott a két napja úton levő radioaktív felhő, mert a robbanás két nappal korábban, április 26-án történt.

Vajon hogyan alakult a tájékoztatás az első napokban és hetekben, ezt vizsgálja nemrégiben megjelent Csernobil és a magyar média című könyvében Boldog Dalma médiakutató. Vele beszélgetett Rácz Vince az akkor történtek, a világ egyik legjelentősebb nukleáris eseménye egy híján negyvenedik évfordulója alkalmából. 

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Kultúra | Tudomány rovatban