Na hlavný obsah

Macron: az ukrajnai békéhez szavatolásához európai erőkre is szükség lehet

A francia államfő közölte, jövő héten Párizsban találkoznak azon államok vezérkari főnökei, amelyek hajlandóak vállalni a felelősséget és garantálni a jövőbeli békét Ukrajnában.

Foto: TASR/AP/Pool/Ludovic Marin

Emmanuel Macron televíziós beszédében azt is elmondta, hogy az ukrajnai béke szavatolása „talán európai erők bevetését is magában foglalja majd“.

Ugyanakkor hangsúlyozta, nem harcolni mennének oda, hanem éppen ellenkezőleg, azután mennének oda, miután a béke aláírásra került, hogy garantálják annak teljes körű betartását.

A francia elnök arról is beszélt, hogy Ukrajnával közösen készítenek elő egy béketervet, de bíznak benne, hogy az Egyesült Államok is mellettük áll majd. Ugyanakkor fel kell készülni arra az esetre is, hogy ez nem lesz így.

“A béke nem jelentheti azt, hogy Ukrajna megadja magát, vagy összeomlik, és nem válthatja fel egy törékeny tűzszünet sem,” hangsúlyozta a francia elnök.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban