Hálás vagyok, hogy munkatársként eddigi élete felének a részese voltam. Emlékszem, a harmincasát ünnepelte, amikor elkezdtem a rádióba bedolgozni. Elsőként, a profizmusán túl, az a lazaság fogott meg benne, amellyel a mikrofon elé ült és megszólalt. Ezt sokáig próbáltam eltanulni tőle. Meg sok minden mást is az évek során. De ezekről nem esett szó a jubileumi beszélgetésünkben. Még korainak tartottam felhozni, majd harminc év múlva, amikor Csenger Ferenc újabb harmincon lesz túl…
A podcastből kiderül:
- mi volt a jelmondata a harmincadik születésnapját egy vele egykorú Kollégával megünneplő rádiós bulinak,
- mire késztette a szerkesztőség egy részét a L’art pour l’art Társulat sikere,
- mikor kezdte őt érdekelni a rádiózás és a televíziózás,
- miért akart operatőr lenni,
- miből állt az 1986-os bemondói pályázat, amin sikerrel szerepelt,
- ki volt Romesh Chandra,
- milyen műsorvezetői tapasztalatokra tett szert katonaként a seregben,
- mikor szólalt meg először élő adásban,
- mi volt az a csalódás, amellyel munkája során elsőként szembesült,
- miből álltak a Magyar Rádióban tett tanulmányutak,
- hogyan változott meg az élő magazinműsorok készítése, közvetítése az elmúlt években, évtizedekben,
- miről nem lehetett beszélni az adásunkban közvetlenül a rendszerváltás előtt,
- miért nem mert ránézni Alexander Dubčekre, amikor először találkozott vele,
- hogyan élte meg bemondóként az 1989-es változásokat,
- milyen következményekkel járt egy reggeli elalvása,
- jó döntés volt-e a hírszerkesztői és bemondói munka összeolvadása,
- hogyan lett bemondóból műsorvezető, zenei szerkesztő,
- miért volt különösen fontos pályafutásában a Fiatalok stúdiója és a Randevú,
- hogyan büntették őt, amikor olykor feketelistára került,
- miért lett szerinte „túlhaladott dolog” a bakizás,
- ki volt a kedvenc bemondói partnere, akivel mindig „közös hullámhosszon” volt,
- mi lett volna belőle, ha nincs rádió,
- felmerült-e benne az elmúlt, közel negyven év alatt a pályaelhagyás gondolata,
- hogyan ünnepli a hatvanat,
- milyen tervei vannak a közeli és távoli jövőre.
Csenger Ferenc szeptember 10-én töltötte be a hatvanadik életévét. A jubileumi beszélgetés a szeptember 14-i Nappaliban hangzott el, a szerkesztőségen belüli kis ünneplés előtt. A riporter Puha József.