
Az Európai Parlament elfogadta az eddigi legátfogóbb és legsúlyosabb, Szlovákiát bíráló határozatát, amelyben felszólítja az Európai Bizottságot, hogy vessen be minden rendelkezésre álló eszközt Pozsony nyomás alá helyezésére. A határozat a Beneš-dekrétumok kérdéskörét is érinti.
Az állásfoglalás a Fico-kabinet rendszerszintű kudarcairól beszél, és felszólítja az Európai Bizottságot, hogy vessen be minden rendelkezésre álló eszközt Pozsony nyomás alá helyezésére.
A határozat kitér a Beneš-dekrétumok alapján végrehajtott földelkobzásokra, illetve az elnöki rendeletek megkérdőjelezését kriminalizáló Büntető törvénykönyv módosítására is. Korábban felmerült, hogy a szövegtervezet eredeti változata csak érintőlegesen utalt a dekrétumok ügyére – az elfogadott határozatban végül konkrétabban sikerült megnevezni a problémát.
Ez rövid időn belül már a második EP-figyelmeztetés Pozsonynak: a képviselők április végén szintén felszólították az Európai Bizottságot, hogy lépjen fel Szlovákiával szemben.
Az állásfoglalás elsősorban politikai nyomásgyakorló eszköz, de ha a Bizottság érvényesíteni kívánja a feltételesség elvét, úgy az uniós kifizetések felfüggesztése is szóba jöhet.
A képviselők arra is emlékeztettek, hogy bő egy éve párbeszédet folytatnak a szlovák kormánnyal, előrelépés azonban nem történt.
A témáról Arató Lászlóval, rádiónk brüsszeli tudósítójával Tilajcsík Dóra beszélgetett.