Na hlavný obsah

Módosító javaslattal állt elő a Hlas a Bejelentővédelmi Hivatal átalakításának kapcsán

A Hlas képviselői módosító javaslatot terjesztettek elő a parlamentben annak érdekében, hogy az új, bejelentővédelmi hivatalt létrehozó törvény megfeleljen az uniós irányelveknek.

Foto: TASR/Jaroslav Novák

A változtatás szerint a munkáltató nem kérhetné a bejelentő védelmének felülvizsgálatát, és kikerülne az a feltétel is, hogy a bejelentőnek munkajogi kapcsolatban kelljen állnia azzal, akinek a tevékenységét bejelentette.

A javaslatot Richard Eliáš és Michal Bartek képviselők nyújtották be, több frakciótársuk támogatásával. A módosítás célja a képviselők indoklása szerint az uniós szabályozással kapcsolatos „kétségek” eloszlatása.

Az ellenzék több tagja üdvözölte a lépést, jelezve, hogy a problémás részekre már korábban felhívták a figyelmet. A parlament gyorsított eljárásban tárgyalja a törvényt, amely az új hivatalt a bűncselekmények áldozatainak és a közérdekű bejelentők védelmére hozná létre.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban