Elmondása szerint az Európai Unió szakértői a helyszíni látogatás után megerősítették, hogy az érintett területeken az összes állat leölése jelenleg az egyetlen hatékony megoldás a helyzet kezelésére. Takáč azt is elmondta, hogy a száj- és körömfájás gócpontjaiban található háztáji állattartó telepek karanténja nem kivitelezhető.
Úgy véli, hogy a szigorú fertőtlenítés kizárólag nagy, zárt farmokon tartható fenn, háztáji gazdaságokban viszont nem. A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az eddig azonosított négy gócpontban az állatorvosok sok be nem jegyzett állattartó telepet találtak.
Megismételte, hogy a fertőzési gócok környékén lévő kistermelők, akiknek az állományát a betegség miatt le kellett ölni, a következő napokban kártérítésben részesülnek.
(denník n, tasr)