Na hlavný obsah

Az osztrák kancellár a bécsi iskolák muszlim diákjai miatt aggódik

Christian Stocker osztrák kancellár felvetette, hogy alkotmányosan tiltsák be a politikai iszlámot, mindezt annak kapcsán, hogy a bécsi iskolákban a muszlim tanulók alkotják a legnagyobb vallási csoportot.

Az osztrák kabinet a közelmúltban elkezdte egy olyan alkotmányos törvény kidolgozását, amely megtiltaná a politikai iszlámot; ezt a kezdeményezést Christian Stocker kancellár (ÖVP) egy augusztus 28-i interjúban vetette fel.

Stocker állítása szerint a bécsi iskolákban a muszlim diákok már relatív többségben vannak, vagyis egyetlen vallási csoportként ők a legnagyobbak, még ha nem is teszik ki a tanulók több mint felét. A kancellár egy friss kutatásra utalt, amely alapján a fiatal muszlimok 41 százaléka úgy véli, hogy az iszlám vallási előírásai megelőzik az ország törvényeit.

A politikai iszlámot Stocker a demokráciával és a nyugati értékekkel összeegyeztethetetlennek minősítette, hozzátéve, hogy a vallásszabadság határa ott van, ahol a hívőket és a nem hívőket, illetve a férfiakat és a nőket eltérő módon kezelik.

Ausztria már évek óta kiemelt figyelmet fordít erre a témára; 2020-ban külön dokumentációs központot alapított a politikai iszlám megfigyelésére. Hogy a javaslatból lesz-e törvény, azt végső soron a koalíciós partnerek, a szociáldemokraták és a NEOS támogatása dönti el.

A témáról Techet Pétert, a bécsi székhelyű Duna-régió és Közép-Európa Intézet kutatóját, külpolitikai szakértőt Bábel Ivett kérdezte a Pátria Rádió Reggeli című műsorában.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban