
A magyar színjátszás egyik legismertebb alakja, Szacsvay László volt a vendége a rimaszombati Gömör-Kishonti Művelődési Intézetnek. A Nemzet Színésze egy személyes hangvételű beszélgetésen idézte fel pályafutásának fontos állomásait, színházi emlékeit és a régi mesterekkel kapcsolatos történeteit. Az est során szó esett rimaszombati családi kötődéseiről, a Nemzeti Színház legendás korszakáról, valamint a Katona József Színház alapításáról is. A művész azt is elmondta, kik voltak egykor a „nagy öregek”, és mit ért azon, hogy ma már inkább „kis öregek” vannak.
A rendezvény előtt Szacsvay Lászlót Tamás Ákos kollégám kérdezte.