A játékosként 146-szoros ír válogatott szakember tavaly januárban vette át az Fradi irányítását, első idényében bajnok lett a csapattal. A másodikban a Magyar Kupát hódította el vezetésével a zöld-fehér gárda, amely az Európa Ligában a nyolcaddöntőig menetelt. Az EL-ben a Ferencváros Robbie Keane vezérletével többek között idegenben verte a belga Genket és az osztrák Salzburgot, döntetlent játszott Isztambulban a Fenerbahcéval, az Üllői úton pedig legyőzte a bolgár Ludogorecet, a skót Rangerst és a portugál Bragát is. A Ferencváros a szombati közleményben jelezte: az ír szakember „úgy döntött, elhagyja a klubot“.
A távozó vezetőedző utódjáról később születik döntés. A 45 éves trénert sajtóhírek szerint egykori klubja, a skót bajnok Celtic, illetve a bajnok Slovan is szeretné szerződtetni.