
Az államfő és a koalíciós partnerek már hetekkel ezelőtt látták a tervezett gazdaságélénkítő intézkedések teljes listáját, a háromoldalú érdekegyeztető tanács tagjait azonban teljesen kihagyták a csomag előkészítéséből. A szakszervezetek emiatt éles kritikát fogalmaztak meg: úgy vélik, a kormány a munkáltatók képviselőivel való egyeztetés nélkül hozna olyan döntéseket, amelyek várhatóan éppen a vállalatokat és a dolgozókat érintik majd.
Az első körben várhatóan olyan elemek kerülnek elfogadásra, amelyeknek nincs költségvetési vonzata: például a bürokratikus terhek csökkentése, illetve a munkahelyi biztonságot és egészségvédelmet érintő módosítások.
A pénzügyminiszter, Ladislav Kamenický kijelentette, hogy komolyabb intézkedések – mint a tranzakciós adó eltörlése vagy az adóterhek mérséklése – csak akkor jöhetnek szóba, ha valahogy pótolni tudják a változtatások miatt bekövetkező bevételkiesést.
A vállalati szféra képviselői attól tartanak, hogy a csomag legfeljebb szimbolikus jelentőségű intézkedéseket tartalmaz majd, és a tervezett módosítások érdemben nem járulnak hozzá a munkáltatók terheinek enyhítéséhez.
Nagy Csabával, a vágfarkasdi pékség cégvezető helyettesével Tilajcsik Dóra beszélgetett.